357/6. A ketyegő szerkezet — Az automatikus nyugtázás

A ketyegő hangra a vásárló azonnal térdre ereszkedett a láda felett, mintha egy szentségtörő hivatali vétséget próbálna puszta tekintettel megállítani. A csengő sárgaréz nyelve pontosan két másodpercenként ütött egyet a fémperemre, miközben a szerkezet mélyéből finom, illatos viaszpor szitált a levegőbe.
– Ez nem sima leltári figyelmeztetés – jegyezte meg az antikvárius, miközben óvatosan feltápászkodott a hideg kövezetről, és megdörzsölte sajgó könyökét. – Ez a Mélyraktár iktató-mechanizmusa. Ha a nehezék leszakadt, a rendszer automatikus nyugtázást vár.
A vásárló azonban hallani sem akart a józan magyarázatról. Szemüvegét a homlokára tolva benyúlt a nyitott utazóládába, pontosan oda, ahol a kiürült rézhenger hűlt helye tátongott.
– Ön nem érti a bürokratikus hierarchiát! – méltatlankodott a férfi, miközben ujjai a ketyegő csengő körüli apró, számozott fogaskerekeket tapogatták. – Bizonylat hiányában a ketyegés a vevő eljárási felelősségét jelzi! Ha a csengő tízet üt, mielőtt a tételt iktatnánk, a saját ingóságaim kerülnek zárolásra!
Abban a pillanatban a csengő kilencedszer is megszólalt. A láda belsejéből egy apró, rugós fémrekesz pattan ki, benne egy frissen pecsételt, teljesen üres sárgaréz tálcával.