356/9. A tehermentesített lajstrom — A meztelen igazság

Az antikvárius megdermedt. A szoba csendjét csak a rugós sárgaréz kar óraművi ketyegése törte meg, miközben a számláló vakmerő sebességgel pergette lefelé a hátralévő másodperceket. Tudta, ha akár csak egyetlen izma is megreffen, az egyenruha hiányzó gombjai és a rezonáló övcsat miatt a bürokratikus hurok végleg rázárul a ruházatára.
Így hát a legésszerűbb, bár kétségkívül a legkínosabb döntést hozta: határozott mozdulattal kicsatolta a sárgaréz övet, kibújt a nadrágjából és a gombjavesztett kabátból, majd meztelenül, egyetlen méltóságteljes lépéssel félreállt a mérési zónából.
A sárgaréz kar zavartan pördült egyet a levegőben. A kulcslyukból kifutó papírszalag heves sziszegéssel csuklott össze, majd a nyomtatófej újrakalibrálta a leltárt. A mechanika nem talált sem gombot, sem posztót, sem csatot – a textília hiánytalanul a mérőtálcán maradt. A rendszer logikája szerint a leltári egyensúly tökéletesen helyreállt.
A nyelő szekrény mélyéből egy utolsó, elégedett gőzpaffanás szállt fel, s a papírcsíkra rákerült a zárópecsét: „Ruházati hiány megszüntetve. Tulajdonos hiányában a tétel személytelenítve.”
A halomba gyűrt ruhadarabok egyetlen zökkenővel eltűntek a padlóba süllyedő csapóajtón át a Mélyraktár felé. Az antikvárius ott állt a hűvös hátsó szobában, tökéletesen tehermentesítve a hivatalos lajstrom alól. Ekkor a bolt előteréből éles, finom csilingelés hallatszott: az ajtófeletti rézharang jelezte, hogy megérkezett a nap első vásárlója.