355/4. A zöldes prizma — A leltári vetítés

A zöldes fénysugár elmetszette az antikvárium fülledt félhomályát, és pontosan a mennyezeti gerendára szögelt ódon rézóra számlapjára vetült. A mutatók egy pillanatra megtorpantak, majd veszettül forogni kezdtek hátrafelé.
„Ezt nevezem én igazi optikai trükknek!” – csattant fel a vevő, bár az arca oly sápadt volt, mint az imént összetört porcelán elefánt darabkái. Hátrált még egy lépést, s szorosra zárta a kabátját. „Azt állította, egy egyszerű utazóláda! Ez egy hamisítvány, egy illegális vetítőállomás!”
„Ne kiabáljon velem, kérem!” – förmedt rá az antikvárius, és dühösen igyekezett félrelökni a láda útjából egy halom sárgult katalógust. „A korabeli mesterek kedvelték a foszforeszkáló prizmákat. Ez csupán egy finommechanikai látványosság! Egy ritka, belső lencserendszer, semmi több!”
A láda azonban nem törődött a szakszerű magyarázattal. Belsejéből halk, nyomdafesték-szagú gőz csapott fel, és a nyitott fedél résében felbukkant egy kiszélesedő, fémből öntött fogaskerék-kar. A zöld fény hirtelen elfordult a mennyezetről, és a vevő mellkasára szegeződött. A vevő megmerevedett. A fénycsóva közepén apró, kivehető karakterek peregtek alá, mintha a férfi kabátjára éppen egy leltári számot nyomtatnának.
„Vegye le rólam ezt a dögöt!” – üvöltötte a vevő, és dühében a közelebbi esernyőtartó felé nyúlt. Az antikvárius viszont nem a vevőt védte, hanem a láda felé ugrott egy nehéz sárgaréz papírnehezékkel, hogy fizikai erőszakkal blokkolja a lencsét.
A fémkar erre egyetlen éles kattanással visszahúzódott, s a láda mélyéből egy simára csiszolt, sárgaréz henger lökődött ki a padlóra. A henger halkan gurulni kezdett a sötét hátsó szoba nyitott ajtaja felé.