351/9. A végső tömörítés — A bőrkötéses kiadás

A kénes gőz nem tüzet jelzett, hanem a gyorsan kötő csontenyv szagát. Az Ellenőr megigazította pápaszemét, és a gomolygó páron át higgadtan a mennyezetről leereszkedő, hatalmas acélprésre bökött.
– Teljesen szabályos – tájékoztatta a társaságot. – A törvényértelmezés szerint a selejtezett iratokat a rendszer nem megsemmisíti, hanem újrahasznosítja. Önök és én jelenleg hivatalosan 'szerkezeti töltőanyagnak' minősülünk.
Az Új Vevő tehetetlenül próbált hátrálni a szoruló falak elől, míg az Antikvárius fémízületei engedelmesen felvették a tömörítéshez optimális, szögletes pózt.
– Ez azt jelenti, hogy kijutunk? – zihálta a Vevő.
– Hogyne. Bőrkötésben – felelte az Ellenőr derűsen.
A hidraulikus lapok összecsaptak. A darált irathalom, a három utazó és a rézszerelvények egyetlen kompakt, aranyozott szegélyű kötetté préselődtek. Egy mechanikus acéltű villámgyorsan átöltötte a gerincet, majd a csikorgó présre ránehezedett a végső stempli: A Szelektív Irattár Teljes Kataszterkönyve – Díszkiadás.
Egy erőteljes szisszenéssel a frissen bekötött kötet kilőtt a csőpostanyíláson át. A felszínen, az antikvárium csendes hátsó szobájában a vastag könyv finom porszemcsék kíséretében landolt a mahagóniasztalon.
A falon álló antik ingaóra mutatója hirtelen visszalépett egyet, és a számlap mögül egy vékony, feltekert rézbárca hullott a padlóra.