351/8. A megsemmisítő csúszda — Az irrelevancia privilégiuma

A megsemmisítő csúszda meredek járata nem a várt tüzes pokolba torkollott, hanem egy szokatlanul csendes, steril térbe. Az Ellenőr és az Új Vevő egy hatalmas, finomra aprított hivatalos irathalom tetején landolt, amely kényelmesen elnyelte a zuhanás lendületét.
– Ez... páratlan szerencse! – igazította meg pápaszemét az Ellenőr, miközben kiemelt a csípője alól egy iktatószámmal ellátott papírcsíkot. – A hulladéknyilvántartás nyolcadik cikkelye szerint a megsemmisítésre kijelölt tárgyak mentesülnek a vagyonadó, az exportilleték és a fizikai ellenőrzés kötelezettsége alól.
Az Új Vevő kiköpött egy papírfecnit, és bizakodva nézett körül.
– Vagyis megszabadultunk a vámtól?
– Hivatalosan még annál is jobb: irrelevánsak lettünk – felelte az Ellenőr derűs magabiztossággal. – Nem létező árut pedig senki sem szállíttat vissza.
A csúszda feletti nyílásból csikorgó hang kíséretében leereszkedett az Antikvárius gépies alakja. Bár mozdulatai még mindig fémosak voltak, piros pecsétnyomóját óvatosan visszahúzta a kabátujja alá. A térdei ruganyosan érték a földet.
– Ez a Szelektív Irattár – állapította meg az Antikvárius óvatos reménnyel. – Innen már nem visz tovább automatikus szalag.
Az Ellenőr elégedetten porolta le a térdét. A csarnok sötét sarkában azonban egy hatalmas, rézből készült légbeszívó szelep hirtelen kattant egyet, és a padlórácsok alól finom, kénes gőz kezdett felszállni.