352/1. A bőrkötéses díszkiadás — A lapozható csönd

A mahagóniasztal lapján fekvő aranyozott kötet gerincéből még finom csontenyvgőz szivárgott. Az antikvárium hátsó szobájában uralkodó pormentes csendet csak az ingaóra ütemes, bár a mutató ugrása óta kissé sántító ketyegése törte meg. A padlóra hullott, szorosan feltekert rézbárca tompán megcsillant a ferdén beömlő délutáni fényben.
A vastag, sötétbarna bőrkötés borítóján domborodó aranybetűk – A Szelektív Irattár Teljes Kataszterkönyve – halk pattogással hűltek a szoba hőmérsékletére. Odabentről, a szorosan préselt merített papírlapok finom textúrája közül, mint valami nagyon távoli, elfojtott torokköszörülés, ütemes mormogás szűrődött ki.
– Átsorolási folyamat visszaigazolva – suttogta egy száraz, hivatali hang valahol a háromszáznegyvenegyedik és a háromszáznegyvenkettedik oldal közötti rostokban. – A helyszíni állagmegóvás sikeresen teljesült.
A csöndet az ajtó halk nyikordulása törte meg. Egy zöld vászonkötényes kisegítő lépett a szobába, kezében rézkampós portörlővel. Megállt a mahagóniasztal mellett, eltűnődve szemlélte a semmiből felbukkant, gőzölgő kiadványt, majd hajlongva felvette a rézbárcát a parkettáról. Nem tűnt meglepettnek; ezen a helyen a tárgyak érkezése ritkán követte a megszokott fizikai útvonalakat.
Amikor a kisegítő óvatosan megérintette a könyv kemény aranymetszését, a kötet belsejéből finom papírsusogás futott végig, mintha a lapok maguktól próbálnának fellapozódni. A falon függő ingaóra számlapja mögött ekkor újabb apró, gépies kattanás rezzent meg.