351/5. A gépies felmentés — A minőségi átsorolás

A dörrenő léptek ritmusára a dőlő rostély hirtelen megtorpant. A sűrű gőzfüggönyből az antikvárius gépies alakja bontakozott ki: nyakában az utazóláda rezes szíjai feszültek, szemei mögött pedig apró fogaskerekek kattogtak kiszámítható precizitással. Nem nézett se az Ellenőrre, se a rémült Új Vevőre, csupán a rostély oldalára szerelt sárgaréz vezérlőkart markolta meg.
– Várjon! Maga szerepel a leltárban! – kiáltotta szaggatottan az Ellenőr, miközben cipője orrával próbált megkapaszkodni a forró fémrácson. – Kérvényezze az I. osztályú tüzelőanyag azonnali állagmegóvását a kilencvenötös melléklet alapján!
Az antikvárius száraz arca teljesen kifejezéstelen maradt. Egyetlen gépies mozdulattal rántotta meg a kart, mire a kazán ajtaja csattanva záródott be előttük. A tűz forrósága egy szempillantás alatt alábbhagyott, s a dőlő rács meglendült az ellenkező irányba. A két rémült férfi nem az izzó parázs közé, hanem a mellékágból nyíló, hűvös kőcsatornába borult.
– A prémium brikett nem égethető el közönséges kazánban – jelentette ki a falból kicsapódó, automatizált beszélőcső száraz, fémes hangon. – Az I. osztályú szállítmány automatikusan a minőségi széntároló zárt szektorába továbbítódik felülvizsgálatra.
Az Új Vevő zihálva terült el a kőpadlón, míg az Ellenőr megkönnyebbülve simította le összegyűrt ingujját. A bürokrácia szigora ezúttal megmentette őket a hamuvá válástól, de az oszlopos tároló sötétjéből már újabb, ütemes sziszegés hallatszott. A távoli sarokban egy rézbevonatú iktatónyílás villant fel, felkészülve a minőségi anyag végső csomagolására.