351/6. A díszcsomagolás — A luxusviaszolt exportáru

A rézbevonatú iktatónyílás halkan zümmögve nyílt ki, s belőle egy vastag, kátrányszagú csomagolószalag csapódott ki a kövezetre. A mechanikus szerkezet kinyújtotta csuklós fémkarjait, hogy a prémium brikettnek minősített két férfit gondosan szurokpapírba göngyölje.
– Ez képtelenség! A csomagolási illeték nincs előre leróva! – kiáltotta az Ellenőr, miközben a kőpadlón hátrafelé csúszva kaparta elő zsebéből a hivatalos pecsétnyomót. – Törvénytelen a gyorsított bálázás a tizenkettes számú minőségi tanúsítvány hiányában!
A gép nem habozott: a fémkarok megragadták az Új Vevő gallérját, aki rémületében csak egy elhaló nyüszítést tudott kiadni. Az Ellenőr ekkor kétségbeesett mozdulattal egyenesen a közeledő bélyegzőfej alá csapta a nála lévő hivatali pecsétet. A sárgaréz alkatrészek egy pillanatra csikordulva megtorpantak. A doboz belső számlálója vadul pörgött, amíg a beérkező lenyomatot elemzte.
– Hivatalos felülvizsgálati kérelem azonosítva – csendült fel a csőből a gépies hang, s a csomagolószalag megtorpant. – A minőségi brikett tétel azonnali hatállyal átsorolva: „Nyugtázott, luxusviaszolású exportáru”.
Az Új Vevő megkönnyebbülten sóhajtott fel, ám mielőtt felállhattak volna, a padló alatt lévő acéllemez billenni kezdett. A nyílás nem kijáratot, hanem egy bársonnyal bélelt, légmentesen záródó szállítókonténert tárt fel alattuk, ahová mindketten csúszdáztak. A mennyezeten felvillant a zöld jelzőfény: a díszcsomagolási eljárás megkezdődött.