350/4. A sárgaréz henger — A továbbító parancs

Az ellenőr, akinek a protokoll volt a második természete, még a legváratlanabb jelenségekre is rendszerszintű magyarázatot keresett. Lehajolt, kissé megropogtatva derekát, és óvatosan felvette a guruló hengert. A súlya meglepően csekély volt, mintha belül üres volna, felülete viszont simára csiszolt, finom mintákkal díszített sárgaréz. Nem volt rajta semmilyen felirat, sem leltári szám, sem pecsét, ami megzavarhatta volna a hivatali rend iránti mélységes tiszteletét.
Alaposan megforgatta az ujjai között, mintha egy ritka muzeális darabbal volna dolga, holott az objektum nyilvánvalóan ipari eredetű volt. A henger egyik végén egy apró, alig látható reteszre bukkant, melyet aprólékos mozdulattal nyitott ki. Egy vékony, összetekert pergamentekercs csúszott a tenyerébe. Nem is pergamen volt az, hanem egy különlegesen finom, szinte áttetsző hártya, mely tapintásra selymesnek, mégis meglepően ellenállónak bizonyult.
Óvatosan szétnyitotta a hártyát. Egyetlen, precízen elhelyezett piktogram volt rajta: egy stilizált, kétirányú nyíl, mely felfelé és lefelé is mutatott, közepén egy apró, villámot formázó szimbólummal. Alatta, apró, gépies betűkkel a következő felirat állt: „Átsorolás: Feszültség-átalakító Egység. Továbbítás engedélyezve.”
Az ellenőr szárazon felköhögött. Megrázta a fejét, majd előhúzta zsebéből azt a mikroszkopikus pecsétnyomót, amelyet minden hivatalos dokumentumra rá kellett nyomnia. A piktogramot és a szöveget gondosan átsorolta a saját nyilvántartási kategóriájába, majd ceruzájával gyorsan kiegészítette a megjegyzéseket: „Új kimeneti protokoll azonosítva. Az Antikvárius mint Feszültség-átalakító Egység besorolása végleges. A továbbítás engedélyezésének mechanizmusa tisztázásra vár.” A henger, miután visszakerült a hártya, halk kattanással záródott. Az ellenőr az öltözéke belső zsebébe csúsztatta, mintha egy különösen kényes aktát rejtene el. A mélyraktárban a kattogás folytatódott, de most már mintha egy fokkal gyorsabban, elégedettebben. Valami új kezdődött, aminek a természetét még csak sejteni lehetett.