349/7. A feszültség tárgyiasulása — Az ellenőr utolsó tétele

Az ellenőr ereszkedett. A keskeny rézkorlát hideg volt a tenyerében, de hivatali kötelességtudata még a szálló huzatnál is erősebben fújta előre. Lent, a homályban, a mélyraktár zúgó rendszere már nem pusztán hallatszott, hanem érezhető vibrációként járta át a levegőt, és bizsergette a csontokat. A szektor, amely a tervrajzok szerint nem létezett, most kitárult előtte, egy hatalmas, mélybe vájt üreg formájában, melynek falait és padlóját mozgó, sárgaréz szerkezetek alkották.
A lebegő bárca számsora pontosan erre a helyre mutatott, egy labirintusba, ahol a fém ritmikusan lüktetett. Az ellenőr szemüvegét igazítva lépett a csúszós, olajszagú padlóra. Ott, a központi, sárgaréz szerkezet szívében, amely pulzáló feszültséggel táplálta az egész szektort, ott volt az utazóláda. De már nem egyszerű bőröndként, hanem a gépezet agyaként, tele villogó lámpákkal, forgó fogaskerekekkel és finomra hangolt rugókkal.
És hozzá kapcsolódva, félig beépülve a gépbe, ott ült az antikvárius. Szemei üvegesen meredtek, teste gépiesen rángatózott a rendszer lüktetésére. A szája nyitva volt, de hang nem jött ki rajta, csak halk, mechanikus kattogás. Arca meggyötört volt, de mozdulatai ismétlődőek, mintha egy örökös, automatizált félelmet élt volna át. A ládához, immár vezérlőpultként működő egységhez, sárgaréz vezetékek futottak, melyek egyenesen az antikváriusba vezettek.
Az ellenőr elővette a leltárfüzetét, és hivatali precizitással lapozott. Megvizsgálta az egyik vastag, pulzáló rézkábelt, amely az antikvárius jobb karjából táplálta a főáramkört. Ez volt az, a „feszül”. Ezt kellett átsorolni. Ceruzája gyorsan szaladt a papíron: „Dinamikus Rezonancia-Kiegyenlítő Elem, Sz. 349/7B. Átsorolt. Jelzi: stabilizált biometrikus terhelési pont, aktív.” A félelmét gondosan leplezte az újabb bürokratikus magyarázattal.
Miután befejezte a bejegyzést, elégedetten csukta be a füzetét. A bárca még mindig a kezében volt, meleg és kissé vibráló. De most, ahogy az ellenőr elfordult, hogy visszatérjen a feladathoz, a sárgaréz lapon egy apró, zöld fény villant fel. A rajta lévő számsor lassan átalakult egy másik, ismerős kóddá, majd egy másodperc múlva a saját, személyes azonosítószámává. A mélyraktár zúgása halk duruzsolássá szelídült a bárca mélyén, mintha az is elfogadta volna a friss átsorolást.