349/6. A sárgaréz bárca — Az alsóbb szektor felderítése

A tátongó nyílás szélén lebegő sárgaréz bárca még halkan pörgött a felszálló huzatban, mielőtt fémes koccanással megállapodott volna a padlólemezen. Az ellenőr nyelt egyet, és gondosan kikerülve a sötét üreget, a bárca fölé hajolva igazított meg a szemüvegét. A leltárkönyvben ugyanis nem létezett olyan rovat, hogy „eltűnt a padlóban”, csupán olyan, hogy „áthelyezett ingóság”.
– Vertikális szinteltolódás visszaigazolva – mormogta szaggatottan a csöndbe, miközben ceruzájának hegyével megpiszkálta a hideg rezet. A bárcára vésett számsor nem az antikvárius tételeit jelölte, hanem egy olyan szektor megnevezését, amely a hivatalos tervrajzok szerint csupán vastag teherbíró betonfalból állt.
A mélyből halk, ritmikus sziszegés hallatszott fel, mintha egy hatalmas tüdő préselne át sűrű olajat a szűk csöveken. Az ellenőr a nyílás szélére lépett, és megpróbálta hivatali szemszögből kiértékelni a helyzetet. Egyetlen logikus döntés maradt: az átsorolt tételek utólagos felülvizsgálata a helyszínen, a szabványos auditeljárás négyes cikkelye szerint.
A nyílásból előbukkanó keskeny, rézkorlátos szervizlépcső pontosan a gombnyomásra várt – vagy legalábbis arra, hogy valaki rálépjen. Az ellenőr szorosan magához ölelte a leltárfüzetet, és megkezdte az ereszkedést az elfedett szektor homályába, miközben a feje felett a padlólemez gépies csikorgással zárult vissza.
Odafenn a raktár ismét sötétbe borult, csupán egyetlen apró, zölden pislákoló készenléti lámpa maradt égve a falon, amely ritmikusan fel-felvillant a vaksötétben.