348/3. A sárgaréz felhúzókulcs — A helyszíni garancia

Az új vevő bizonytalanul pislogott, majd óvatosan lehajolt a kőpadlón csillogó sárgaréz felhúzókulcsért. Ujjai közt megszorította a hideg fémet, s arcára halvány, megkönnyebbült mosoly ült ki.
– Á, a garanciális igazolás! – bólogatott készségesen, miközben a pápaszemét az orrára tolta. – Tiszta sor. Ezzel kell majd igazolnom a portán, hogy a rugó feszültsége hivatalos letétbe került, igaz?
Az antikvárius nyaka ekkor kiszámított, merev szögben fordult el. A homlokán díszelgő viaszpecsét szaga fojtogatóan szétáradt, ahogy szaggatott, fémes hangon megszólalt:
– A kibocsátott eszköz nem igazolás. A beszolgáltatott mechanikus energia kizárólag a szektorközi átmeneti retesz működtetésére elegendő.
A férfi értetlenül hümmögött, és a nyirkos falba süllyesztett, vaskos rézpersely felé pillantott. Az utazóláda mélyéről fojtott, elégedett horkantás hallatszott: az ellenőr épp kényelmesebb pozícióba fészkelte magát a frissen nyert rugóerő kényelemében.
– Szóval csak elfordítom a zárat, és már mehetek is a dolgomra? – kérdezte az ügyfél, s bizakodó léptekkel a perselyhez lépett.
A kulcs akadálytalanul fordult el a nyílásban, ám a kijárat helyett a mélyraktár hátulsó falán egy eddig észrevétlen, csigákkal felfüggesztett vasajtó gördült félre. Mögötte nem a lépcsőház fogadta, hanem egy sötétebb folyosó halk, olajos sziszegése.
– A belső auditálási szakasz megkezdődött – kántálta az antikvárius, miközben karja mechanikusan a feltáruló alagút felé mutatott.