346/8. A sötét lépcsőház — A rézbárca nyomvonalán

A hivatalnok határozott mozdulattal félretolta a sziszegő iktatófiókot, amely mögött a lefelé vezető, szűk lépcsősor ásított a homályba. A lépcsőfokok fémes csengéssel válaszoltak nehéz lépteire, ahogy a Mélyraktár B-szárnya felé ereszkedett. A levegő itt már jóval hidegebb volt, sűrűn átjárta a rézpolír és a nagyon régi, száraz tintapor fanyar aromája.
A lépcső alján egy súlyos, szegecselt rézajtó állta útját. A burkolat közepén egy keskeny nyílás húzódott, amely hajszálpontosan megegyezett a zsebében pihenő bárca méreteivel. A hivatalnok nem teketóriázott: előhúzta a fémkorongot, és a hivatali eljárásrend megkérdőjelezhetetlen logikáját követve a nyílásba csúsztatta.
A belső szerkezet tompa kattanással nyelte el a rézöntvényt, majd a gépészet száraz sziszegéssel széttolta a nehéz ajtószárnyakat. Odabent polcrendszerek beláthatatlan sora nyúlt a homályba, ahol a katonás rendben sorakozó dobozok közt a légnyomás finoman vibrált.
A legközelebbi polcon egyetlen magányos tárgy pihent: egy élére hajtogatott, teljesen új hivatali zubbony és egy gőzölgő, frissen olajozott rézbélyegző. A tartódobozra rótt fekete felirat szűkszavúan közölte: „B-szárnyi Csereellenőr – Beosztás elfoglalva.”
A hivatalnok elégedett igazítást végzett a gallérján, de mielőtt a gépészeti felszerelésért nyúlhatott volna, a feje felett futó rézcsőből halk csisszenés hallatszott. Egy újabb, még sűrűbb tintaszagot árasztó boríték hullott egyenesen a kinyújtott tenyerébe.