345/3. A nívópálca próbája — A minőségi minősítés

A rézveretes táblán a gondos cizellálás ellenére is tisztán olvasható volt a felirat: „BELSŐ AUDIT ÉS SŰRŰSÉG-ELLENŐRZŐ EGYSÉG”. Az Ellenőr zselés tömege megrándult a szűk résekben. Az ijedtség sűrűbbé tette a viszkozitását, ám a hivatali reflexek még a cseppfolyós kétségbeesés közepette sem mondtak csődöt: ha belső ellenőrzés érkezett, arról jegyzőkönyvet kell felvenni.
A rézszerkezet mélyéből egy gőzmeghajtású, skálázott nívópálca tolódott elő, és méltóságteljesen a sűrű szerves folyadékba merült. Az Ellenőr önkéntelenül megpróbálta feszessé, reprezentatívvá formálni a felületét, mint egy gondos tisztviselő, aki a legszebb vasalt zakóját ölti fel a felettese előtt.
– V-viszkozitás megfelelő… – bugyborékolta szaggatottan a csövek között, abban a téves hitben, hogy a mérés csupán az ő előléptetését hivatott előkészíteni. A Rendszer bizonyára elismerte áldozatos munkáját, és most magasabb minőségi kategóriába sorolja a kenőanyag-nyilvántartásban.
A nívópálca három halk kattanással visszahúzódott a szerkezet gyomrába. Egy réz tölcsérből elégedett sípszó harsant fel, jelezve a mérés sikerességét. Az Ellenőr megkönnyebbülten elernyedt, mire a gépezet azonnal kinyitott egy alsó adagolónyílást, ahonnan sötét, nehéz ipari vákuumáramlat indult meg.
Nem előléptetés következett. A szerkezet szabványos, kétszáz milliliteres bádogdobozok sorát kezdte előkészíteni a futószalagon, pontosan kimért adagokban szippantva magába az auditált anyagot. A nyitott szelepek mélyén egy apró, sorszámozott rézfogaskerék kezdett lassú, kimért forgásba.