341/6. A pulzáló protokoll — A szirupos rendszerezés

A gombból áradó hő már szinte elviselhetetlen volt, de Az Új Vevő, edzett bürokrata lévén, csak egy újabb „rendellenes hőtermelési forrást” látott benne, amit dokumentálni kell. Elhatározása szilárd volt: a hátsó szoba fűtésrendszeri auditja nem tűr halasztást.
Ahogy belépett a hátsó szobába, a levegő megvastagodott a már tagadhatatlanul szilvaillatú, édes szagtól. A suttogás felerősödött, már nem csupán pergamen zizegése volt, hanem egy halk, ám összetéveszthetetlen klerikus kódexrecsegés, mintha ezernyi könyvtáros iktatná a végtelenséget egy távoli, poros archívumban. A fal, amely korábban csak tompa koppanásokat kínált, most láthatóan pulzált, lassú, ritmikus tágulással és összehúzódással, mintha lélegezne. Apró, korábban észrevétlen repedések kezdtek szélesedni, sűrű, viszkózus, szilvaszínű szirupot könnyezve, ami erjedt gyümölcs és ősi tinta szagát árasztotta.
Az Új Vevő, a maga módszeres módján, elővette jegyzetfüzetét. „Fűtési rendszerbeli túlnyomás, valószínűsíthető szerves anyaggal való szennyeződés, mely fermentációs folyamatokat indított el. A hanghatások pedig a táguló-összehúzódó csővezetékek okozta rezonanciák,” diktálta magának szigorúan. A rézgomb a kezében vadul lüktetett, szinkronban a fal dobogásával, mintha egyenesen hozzá beszélt volna.
Egy hirtelen ötlettől vezérelve, ami inkább tűnt egy adminisztratív reflexnek, mintsem valódi belátásnak, Az Új Vevő a gombot a fal egyik legszembetűnőbb repedésébe próbálta illeszteni. A réz, mintha vonzódott volna, pillanatok alatt belesüppedt a résbe, a szirupos anyag azonnal elnyelte. Ezzel egy időben a fal lüktetése felgyorsult, a suttogó hangok felerősödtek, majd egyetlen, monumentális, rezonáló „KLIKK!” hanggal a fal felrepedt, és egy édes, fojtogató gőz áradt ki belőle.
A repedés mögött nem rozsdás kazán, vagy hibás csővezeték rejtőzött. Ott volt, egy gigantikus, pulzáló, réz és pergamen alkotta, organikusnak tűnő adatfeldolgozó egység. Milliónyi ősi iratlap forgott automatikusan, finom rézkarok rendezték és iktatták, mindezt egy mély, monoton dobogás kísérte. A szirup a rendszer kenőanyaga, a gomb pedig egy hiányzó alkatrész volt, mely most helyére került, újraindítva a több évszázados bürokratikus masinériát.
Az Új Vevő, meglepő módon, nem hátrált meg. Szemei ragyogtak. „Azonosítva!” kiáltotta győztesen, ahogy a repedésből kiáramló szirupos pára körülvette. „Automata, önszabályozó dokumentumkezelő egység, szerves alapanyagú adathordozókkal, a „Bárhol is tartozzék” protokoll ősrégi implementációja. A gomb a fő vezérlőegység hiányzó alkatrésze volt. Sürgősen jelentést kell tenni a sikeres aktiválásról, és a karbantartási ütemtervet frissíteni!” Azzal elővette egy üres űrlapját, és miközben a fal mögül jövő „KLIKK-KLIKK-KLIKK” hangok ritmusára, és az édes, fojtogató gőzben, hozzálátott egy újabb, minden eddiginél nagyobb audit megkezdéséhez. A régi antikvárium mostantól egy adminisztratív csomóponttá vált, és Az Új Vevő volt a lelke.
Valahol messze, a lüktető falon túl, egy apró ezüst pecsét pattant le egy viaszos pergamenről, majd némán a porba hullt.