341/2. A gőzölgő háttér — A kazánbiztosi illúzió

Az Új Vevő bürokratikus lelke azonnal megnyugtató magyarázatért kiáltott. A gőz sziszegése és a mély, ritmikus morajlás nyilvánvalóan egy túlkoros, karbantartatlan központi fűtésrendszer végső agóniája volt. Kézbe vette a pulton talált tintaceruzát, s a leltárív szélére feljegyezte: „Kazán túlnyomás – szellőztetés szükséges”, majd megfontolt léptekkel a hátsó szoba felé indult.
A szűk átjáróban sűrű, kénes szagú pára gomolygott, amely fura módon meleg volt és édeskés, mint az égett karamell. Az Új Vevő nem engedte, hogy a megfoghatatlan jelenségek kibillentsék szakmai magabiztosságából. Megállapította, hogy az előző tulajdonos feltehetően olcsó, minőségazonosítatlan fűtőanyagot használt, ami a csőrendszerben nemkívánatos lerakódást képezett.
Amikor belépett a hátsó helyiségbe, a falak mentén sorakozó polcok között nem kazánt talált, hanem egy súlyos, rézpántos szerkezetet, amelynek szelepeiből sárgás gőzsugár csapott ki. A gép közepén egy nyitott rézüst állt, amelyben a sűrű, aranyszínű szirup lassan lüktetett és sziszegő buborékokat vetett.
A férfi magabiztosan bólintott. Egyértelmű volt számára a diagnózis: ez nem mágikus szerkezet, hanem egy engedély nélkül üzemeltetett, gőzhajtású cukorkaöntő masina. Elővette a hivatalos zárási bizonylatot, és hatásköri túllépés miatt épp rá akarta ragasztani a főszelepre, amikor a zubogó szirup felszínén egy rézből öntött, felirat nélküli cégér emelkedett ki a magasba.