341/3. A szirupos cégér — A tévesztett alkatrész

Az Új Vevő keze megdermedt, a hivatalos zárási bizonylat félig a levegőben, félig az ujjaihoz tapadva. A szirup felszínéből kibukó rézdarab, mely egy cégérre emlékeztetett, de felirat híján csupán egy pofátlanul kiemelkedő fémtárgy volt, egy pillanatra elbizonytalanította. De csak egy pillanatra. Ez már a hanyagság csúcsa volt! – rögzítette magában, szigorú hangon. Az illegálisan üzemeltetett cukorkaöntő gép nemcsak veszélyes volt, hanem még a cégére is hiányos, befejezetlen. Valószínűleg a tulajdonos spórolni akart a gravírozáson, amiből csak további szabálytalanságok következhetnek. Tipikus.
Elhatározta, hogy az ügyet a legfelsőbb körök elé viszi, amennyiben az Antikvárius nem hajlandó azonnal együttműködni. A cégér – akármi is volt a funkciója ezen a kézműves gépgyártmányon – most a kezében landolt. A sűrű, aranyszínű szirup vastagon ráragadt, mint valami ragacsos ujjlenyomat a bizonyítékon. Az Új Vevő vizsgálódva felemelte, próbálta megfejteni a súlyát, anyagát és az esetleges funkcióját, miközben orrát elhúzva méregette a kénes-karamellás aromát. Cégérnek túl furcsa volt, dísznek túl nyers. Egyértelműen műszaki jellegű tárgy.
„Ez valami alkatrész lehet,” – dünnyögte, és a leltárívre egy újabb sort írt, már a meglévő „Kazán túlnyomás – szellőztetés szükséges” mellé: „Ismeretlen réz alkatrész, feltehetően a gőzös cukorkaöntő hibás vezérlőegysége, mely nemzetközi szabványoknak nem felel meg.” Az Új Vevő már látta maga előtt a jelentést, amit írni fog. Egy átfogó, pontokba szedett dokumentumot a szabályszegésről, a higiéniai hiányosságokról, és a feltehetően bejelentetlen ipari tevékenységről. Megvetően nézett a szirupos rézdarabra, majd a közeli polcra helyezte, a régi, poros könyvek közé. A szirup lassan terjedni kezdett az egyik vastag, bőrbe kötött kötet gerincén, mintha az édes méreg utat törne magának a tudás sűrű szövetei között.