340/3. A félreértett szirup — A csábító diagnózis

Az Új Vevő határozottan megveregette a padlón heverő Antikvárius vállát, de a boltos csak egy mély, elégedett horkantással válaszolt. Szája szélén még mindig ott fénylett az Utazóláda édes szirupja, arca pedig a teljes öntudatlanság és a kulináris gyönyör békés keverékét tükrözte.
– No de kérem, a bolti nyitvatartás az bolti nyitvatartás! – méltatlankodott a Vevő, miközben fojtogató ingerköhögés kaparta a torkát.
A küszöb alatt csordogáló, kénes szagú füstcsík időközben besűrűsödött. A Vevő, aki rendületlenül ragaszkodott ahhoz az elmélethez, hogy csupán a szénmonoxid és egy olcsó gyümölcspálinka áldozatát látja, lehajolt a küszöbön berregő rézdobozhoz. Meggyőződése szerint egy túlspázott zenélőóra zúgott a lába előtt, amely felriasztotta a szunnyadó mestert.
Amikor megérintette a rezes felületet, a fém szokatlanul hidegnek és súlyosnak bizonyult. A doboz lemezei halk, mechanikus kattanással átrendeződtek, s a finom illesztésekből sűrű, aranyszínű folyadék préselődött ki. A Vevő rémülten kapta vissza a kezét, de ijedtsége nem a varázslatnak szólott, hanem a vélt anyagi felelősségnek: azt hitte, sikerült tönkretennie egy drága antik tárgyat.
Ekkor a szoba mélyén gubbasztó Utazóláda fedele halk nyikorgással felemelkedett. A sötét belsőből kigurult egy apró, csiszolt fémtárgy, s pontosan a Vevő cipőorránál állt meg.