339/2. A kaparászó küldemény — A hiányzó rekesz

Az Antikvárius óvatosan odalépett az utcára nyíló ajtóhoz, és félrehúzta a nehéz rézkilincset. Arra számított, hogy az Átmeneti Aktatár valamelyik elkésett futára kaparja a tölgyfát, esetleg egy eltévedt hivatali szerkezet próbál bebocsátást nyerni. A küszöbön azonban egy apró, sárgaréz lábakon egyensúlyozó doboz várakozott, amely ütemesen kaparta a deszkát.
A doboz tetején lévő rézlemez pontosan olyan formájú volt, mint amilyet a tenyerében ellaposodott ezüstgolyó rajzolt ki az imént: egy szabályos, mégis furcsán üresen hagyott rekesz állt rajta. Az öreg elmosolyodott a pápaszeme mögött. Úgy vélte, a bürokrácia ezúttal meglepően rugalmas volt, és maga szállította házhoz az utolsó hiányzó leltári tételt.
– Végre egy értelmes hivatali intézkedés – mormogta, miközben lehajolt, hogy a fémes bizonylatot a doboz nyílásába illessze.
A doboz azonban nem nyitotta ki a fedelét. Ehelyett egy apró, mechanikus szisszenéssel elfordította a saját rézkártyáját, és a sárgaréz felületen finom vésés bukkant elő: az Új Vevő kézírásával készült címzés, amely nem az Antikváriumnak, hanem a hátsó szobában szuszogó Utazóládának szólt. A csomag oldalán lévő apró ablak mögött pedig felizzott a jól ismert kénes pára.