338/6. A küszöb szaglása — A kénes nyom

A kénes pára vékony, sárgás csíkban kúszott elő a hátsó szoba ajtaja alól. Az Utazóláda kerekei éles sikoltással fordultak el a padlón, teljesen elengedve a főkönyv mögött reszkető Új Vevőt. A rézkarok elképesztő precizitással hajtogatták össze a mérőkanalakat, s helyükre egy apró, finom szívócső pattant ki.
– A pinceraktár teljesen steril! – kiáltott az Antikvárius, és megpróbálta elállni a láda útját, de a szerkezet egyetlen rezes kattanással kitért a manőver elől. – Ott csak lejárt szavatosságú iktatókönyveket őrzök! Semmi szilva, semmi kulináris teher!
Az Utazóláda azonban nem hallgatott az érvekre. A kék fénysáv apró, ütemes pulzálással tapadt a küszöb repedésére, miközben a szívócső szisszenve szippantott a szúrós levegőből. A láda tetején lévő rézóra mutatói eszeveszett sebességgel kezdtek hátrafelé pörögni, mint amikor egy elavult könyvelési tételt törölnek az archívumból.
– Analízis kész – sziszegte a gép. – A szilvaesszencia elsődleges forrása nem személyes jelenlét. A tartozás az ingatlannal egyesült.
Az Új Vevő lassan kikandikált a papírtorony mögül. A fenyegető tűhegy már nem felé mutatott, hanem a résre, ahonnan sűrű, sötét csepp indult meg a polírozott parkettán. Az Antikvárius szeme tágra nyílt, amint megértette: a láda nem az ő fizikai jelenlétét követeli, hanem a bolt harminc éve befalazott kamrájának tartalmát.
A hátsó ajtó koptatott rézzárja ekkor magától kattant egyet.