338/5. A mérés üteme — A kék fénysáv

Az Új Vevő kétségbeesett mozdulattal egy sárgult főkönyv-torony mögé vetette magát. Az Utazóláda fémkarja nem követte vakon; a mély zümmögés hangmagassága éles, ütemes kattogássá változott, akárcsak egy túlpörgetett számológépé.
– Hiba az adagolási mátrixban – sziszegte a fedél pereme alól kibocsátott hang. – Biológiai tömeg és kulináris kötelezettség arányosítása szükséges.
A veszélyes tűhegy két millimétert visszahúzódott, s a rézzár helyén egy keskeny, hidegkék fénysáv villant fel. A pásztázó sugár lassan végigsöpört a helyiségen: először a főkönyvek mögött lapuló Új Vevőt méricskélte, majd áttért az Antikváriusra, s annak sárgaréz kabátgombjain megállva hosszan elidőzött.
– Ezt ne nekem számlázza ki! – csattant fel az Antikvárius, és dühösen hátrált a pult felé. – Én csak a felületet biztosítom a tranzakcióhoz!
Az Utazóláda azonban nem bocsátkozott vitába. Az oldallapján újabb apró rekesz pattant ki, amelyből finoman megmunkált mérőkanalak és kalibrált üvegcsék sora emelkedett ki. A közvetlen beavatkozás előtt a szerkezet nekilátott a precíz helyszíni felderítésnek: kiszámította a szoba páratartalmát és a jelenlévők szilvatoleranciáját.
A kék fénysáv ekkor áthaladt a pulton, és közvetlenül a hátsó szobába vezető küszöb repedésére tapadt. A szilvaesszencia édes szaga egyetlen pillanat alatt szúrós, kénes árnyalatra váltott.