338/2. A szilvás behajtás — Az aromás végzet

Az Új Vevő nem mozdult. A „személyes végrehajtás” kifejezés nem csupán a száját, de az agytekervényeit is lefagyasztotta. Képeket villantott elé a legrosszabb rémálmaiból, melyekben kényszertoroktágítással tömik belé az ecetes szilvát, vagy netán ő maga válik egy gigantikus, aromás pác részévé. Ez a protokoll messze túlszárnyalt minden képzeletet a hivatali zsarnokság terén. A padló egy újabb, határozott reccsenéssel jelezte, hogy a súly — legyen az fizikai, vagy pusztán az adminisztratív terhelés — tovább növekedett.
Az Antikvárius, bár arca halvány maradt, felvette a gondolkodó pózát, mint aki épp egy rendkívül bonyolult katalógusrendszert próbál megfejteni. „Személyes végrehajtás,” morogta, és a szótagokba épp annyi aggodalom vegyült, mint amennyi rezignált humor. „Ez általában azt jelenti, hogy a kötelezettnek *személyesen* kell gondoskodnia az adósság teljesítéséről. Mivel a szilva aromája a tét, feltételezem, a hiányzó illatanyagot kell… előállítania.” Tekintetével az Utazóláda mélyéből előbukkanó újabb, fémvégű szálat követte, amely most már egy apró, csillogó tartályt tartott a markában.
Az Új Vevő elkerekedett szemekkel bámult a tartályra. „És hogyan… hogyan állítanám elő én az aromát?” Az Antikvárius vállat vont. „A protokollok kifürkészhetetlenek. De azt tudom, hogy az Adósságkezelő Iroda nem szereti a késedelmet. És nem szereti a kreatív értelmezéseket. A ‘személyes’ itt valószínűleg nem metafora.” A láda újabb, halk *kattogással* jelezte, hogy a folyamat nem áll meg. A fémszál a tartállyal lassan az Új Vevő felé mozdult, mintha valami mérőeszköz lenne, vagy talán… egy adagoló.
Az Antikvárius gyorsan hátralépett, elkerülve a fém hideg érintését. A tartály teteje finoman sziszegve kinyílt, felszabadítva a szilvaillat egy még koncentráltabb változatát. Ez már nem a légfrissítő kellemes, ám mesterséges aromája volt, hanem valami sokkal mélyebb, édesebb, már-már erjesztett, gyomrot felkavaró esszencia. „Ez… ez nem az, amit vártam,” motyogta az Új Vevő, miközben a fémszál egy apró, tűhegyes végződést mutatott. A láda belsejéből egy apró, mechanikus hang hallatszott, mintha egy miniatűr pecsét nyomódna egy üres űrlapra, megpecsételve az új kötelezettséget.