336/9. A szilva szelleme — A kulináris hagyaték

A boltajtó mögül érkező kopogtatás éles, határozott visszhangot vert a hirtelen támadt csendben. Az Antikvárius és az Új Vevő is mozdulatlanná dermedt, tekintetük tágra nyílt, mintha nem is egy kéz, hanem maga a Kulináris Igazgatóság távoli ítélete kopogtatna. Az Antikvárius, még mindig a sárgaréz csipesszel a kezében, képzeletében már sorakoztak a keményített kötényes ellenőrök, akik kalibrált pH-mérőkkel rontanak be a boltba. Az Új Vevő, aki az imént még a pénztárcáját próbálta elrejteni, ösztönösen simította el nadrágja gyűrődéseit, mintha máris egy hivatalos, kulináris preferencia felől faggató kihallgatásra készült volna.
Az ajtó nyikorogva tárult fel, de nem egy szigorú hivatalnok, hanem egy apró, ráncos, ám makulátlanul öltözött hölgy lépett be rajta. Ezüstös haja feszes kontyba volt fogva, vékony keretes szemüvege a orra hegyén billegve, mintha csak azon csodálkozna, hogy egyáltalán ott van. Kezében egy kopott, bőrbe kötött jegyzetfüzetet szorongatott. Belépve végigpásztázta a poros polcokat, majd tekintete megállapodott a két férfin, arcán halvány, szinte észrevehetetlen rosszallás ült.
„Jó napot kívánok,” mondta éles, de mégis fáradt hangon. „Úgy hallom, itt kísérleteznek a nagyanyám ecetes szilva receptjével.”
Az Antikvárius köhintett, mintha egy szilvamag akadt volna a torkán. „Hölgyem, mi csupán egy üzleti tranzakciót bonyolítottunk le. A recept a harmadik tudásmag része, épp most derült ki, hogy…”
A hölgy felemelte a kezét, megállítva a magyarázkodást. „Tudom. Én vagyok a ’jogtulajdonos’, ahogy az iktatójuk hívja. Nem a pénz érdekel. A szilvák. Azt szeretném tudni, milyen fajta szilvát használtak. És a hőmérséklet. Pontosan mi volt a hőmérséklet a harmadik bepárlás során? Az az igazi titok.”
Az Új Vevő, aki eddig a falhoz lapulva próbált láthatatlanná válni, most egy lépést előre tett. Szeme felcsillant, mint egy diáké, aki a kedvenc tantárgyáról beszélhet. „A mirabelle szilva, asszonyom! És a hőmérsékletet, azt hiszem, kétszer is ellenőriztük! Pontosan 78,3 Celsius fok volt, három órán át! Az a legkritikusabb pont!”
A hölgy arcán a szigorú ráncok fellazultak, szinte észrevétlenül. Bólogatott. „Ah, a mirabelle… Ritka. És 78,3… Pontosan. Látom, érti a dolgát. Az utazóláda jegyzőkönyve alapján eddig senki sem adta meg a pontos értéket. Ön méltó rá.” Majd az Antikváriusra pillantott. „A recept eladásának egyetlen feltétele, hogy a vevő *pontosan* kövesse az utasításokat, és csak *mirabelle* szilvát használjon. Nem akármilyen szilvát. És kizárólag a harmadik generációs üvegben. Különben a recept elveszíti a lelkét. Most, hogy megtaláltam a méltó utódot, a vételár felszabadul. Viszont a szerződés értelmében rendszeres ellenőrzést fogok tartani.”
A hölgy megelégedetten bólintott, majd sarkon fordult. Az antikvárium ajtaját maga után halk suhanással csukva távozott, és ahogy az árnyéka eltűnt, odakint egy éles, fanyar illat libbent meg a levegőben, mintha valaki éppen akkor bontott volna fel egy üveg ecetes szilvát, valahol nagyon messze, egy elfeledett spájz mélyén.