336/8. A fekete viasz — A jövőbeli feladó

Az Antikvárius és az Új Vevő pillantása egyszerre tapadt a küszöbön heverő, súlyos küldeményre. A fekete viaszpecsét még enyhén gőzölgött, mintha alig egy másodperce nyomták volna rá a sötét stemplit a folyosó jéghideg homályában.
Az Antikvárius gyomra összerándult. Első gondolata a Kulináris Igazgatóság volt: ha tetten érték a titkos császári pácleírás engedély nélküli értékesítéséért, a kiszabott bírság nemcsak a boltját, de a harmadik tudásmagot is elárverezi. Az Új Vevő elfehéredett arccal húzódott a sarokba, mintha a borítékból bármelyik pillanatban kiugorhatna egy letartóztatási parancs.
– Csak egy szokásos pótilleték lehet – mormolta a vevő szaggatottan, s kapkodva próbálta elrejteni a tárcáját.
Az Antikvárius egy sárgaréz csipesszel emelte fel a küldeményt. Lassan szétpattintotta a sűrű viaszt, s kihajtotta a vastag, pergamenszerű lapot. A soraiból nem büntetés, hanem egyetlen gépi nyomtatású sor köszönt vissza.
A boríték nem a hatóságtól érkezett. A feladó címsorában az Utazóláda belső iktatója szerepelt, alatta pedig egy friss bejegyzés: a titkos receptúra vételárát a rendszer automatikusan zárolta, mert az eredeti jogtulajdonos épp megerősítette a követelését.
A boltajtó mögött ekkor egy árnyék vetült a homályos üvegre, s egy száraz, tiszteletre méltó kéz határozottan kopogtatott.