336/7. A királyi pác — A váratlan ínyenc

Az Antikvárius kétségbeesetten próbálta rácsapni az Utazóláda előlapját, de a mechanika szigorú bürokratikus rendje megtagadta a korai zárást. A zöldes hologram továbbra is a félhomályos szoba mennyezetére vetítette a császári ecetes szilva szigorúan titkos fűszerezési arányait, miközben az előtér felől léptek kopogása hallatszott.
Az Új Vevő nem fordult el, és nem tört ki felháborodott szemrehányásban. Ehelyett közelebb lépett, s lassan magába szívta a láda rejtett rekeszéből felszálló, édeskés-fanyar gőzt. Az Antikvárius gerincén végigfutott a hideg; felkészült a leghírhedtebb vásárlói reklamációra és az elkerülhetetlen pereskedésre.
– Zsálya, szegfűszeg és érett borókabogyó – mormolta az Új Vevő, miközben tekintetében váratlan, szinte ájtatos tisztelet gyúlt. – A negyedik dinasztia elveszettnek hitt udvari pácleírása. Hónapok óta ezt az egyetlen fennmaradt formulát kutatom.
Az Antikvárius torka kiszáradt, de elméjének rugalmas fogaskerekei pillanatok alatt alkalmazkodtak a helyzethez. Igazított egyet a szemüvegén, majd visszanyerte kimért, hivatalos tartását.
– Természetesen – köszörülte meg a torkát. – A kulináris kódexek archiválása különleges illetékköteles eljárást igényel. A titkos receptúra átruházási díja azonnal felszámításra kerül.
Az Új Vevő elégedetten bólintott, és benyúlt a kabátjába, hogy kiegyenlítse a tételt. Ám ekkor a boltbejárat felől egy nehéz, fekete viaszpecséttel lezárt boríték csusszant be a küszöb alatt.