333/6. A mélységi leltár — A névtelen bejegyzés

Az Antikvárius megtorpant a sötétebb mélység kapujában, és megpróbálta kihasználni a bürokrácia egyetlen megmaradt kiskapuját. Karját, a ráerősített csipesszel együtt, teátrálisan hátramutatta a folyosó iránya felé.
„A háromszázharmincharmadik cikkely negyedik bekezdése értelmében a kalibrálatlan optikai adatgyűjtő nem felelős az általa rögzített torzulásokért” – jelentette ki hivatalos, mégis bizakodó hangon. „Továbbá ezennel hivatalosan kérvényezem a feladat áthárítását a felettes iktatóegységre, amely jelen esetben Ön, Utazóláda úr.”
Az Utazóláda fémnyikorogással állt meg. A lila fény egy másodpercre kihagyott, mintha a gépezet maga is meglepődne a szabályzat ilyen pofátlan felemlegetésén. A belső rugók mély, gúnyos kattanással csaptak át egy új fokozatba.
„Az áthárítási kérelem befogadva” – dörrent a láda fémlemezei mögül. „A szabályzat nyolcvanas alpontja szerint azonban a feladat áthárítása automatikusan maga után vonja az adatrögzítő minősítés visszavonását és az alrendszerré fokozást.”
Mielőtt az Antikvárius tiltakozhatott volna, a csipesz szorítása meglazult a csuklóján, de ahelyett, hogy kiszabadult volna, egy nehéz, rézöntvényes kulcslyuk pattant ki a padozatból közvetlenül a lába előtt. A sötét nyílásból most nem sziszegés, hanem egy frissen nyomtatott bizonylat papírszagú huzatja áradt fel.
A kapu kitárult a legalsó szektor felé, ahol a bejegyzések már nem árnyékokból, hanem élő nyomtatványokból építkeztek.