332/5. A kilométerkeret — Az Antikvárius bejegyzése

Az Antikvárius belépett a körforgásba. A folyosók valóban végtelennek tűntek, mindegyik egyforma, mindegyik ugyanolyan kopott gurulóállványokkal, melyeken szótlan Utazóládák várakoztak, és még szótlanabb, hordárnak öltözött alakok vánszorogtak, épp úgy, ahogy ő. A sárgás fények pislogtak, alig téve különbséget a nappal és az éjszaka között, ha egyáltalán létezett még ilyen fogalom ebben a porral és fémzajjal teli alagútban.
„Már csak néhány száz lépés, Antikvárius! Már majdnem a célban vagyunk!” – zúgta az Utazóláda, mintha valami láthatatlan célvonalat sejtene. Az Antikvárius lépésszámlálója, mintha saját elméje lenne, hol gyorsabban pörgött, hol lelassult, függetlenül az ő valós mozgásától. A tízezer ötszázas szám már-már karnyújtásnyira volt, mint egy édes ígéret a szabadságra, egy megérdemelt pihenőre. A fáradtság azonban nem múló érzés volt, hanem egyre inkább beette magát a csontjaiba, és elkezdett gyanakodni, hogy a cél nem a megpihenés, hanem valami más. Valami sokkal véglegesebb.
Ahogy az utolsó számjegy is bevillant – 10500 –, egy halk kattanás hallatszott. Nem a lépésszámláló állt le, hanem az Utazóláda, mellyel összekötötték. Egy pillanatra megállt az egész mozgó raktár. Az Antikvárius szíve hevesen dobogott, reménykedve a felmentésben. Ám ehelyett a lépésszámláló piros számjegyei vibráltak egyet, majd hirtelen, egy szoftveres frissítésre emlékeztető jelenséggel, *rögzítődtek* az Utazóláda oldalán. A kis szerkezet immár nem levehető volt, hanem a láda egy szerves részévé vált, annak fémfelületébe olvadt.
„Gratulálok, Antikvárius!” – harsogta az Utazóláda, hangja most meglepően élettelivé, szinte emberivé vált. „Az Ön kilométerkerete bejegyzésre került. Mostantól maga a kilométerkeret! Készen áll az új, örök körforgásra.” Az Antikvárius döbbenten nézett körbe. A többi hordárnak öltözött alak, mind egy-egy Utazóládához rögzítve, most már értelmet nyert. Nem ők vitték a ládákat, hanem ők *voltak* azok, akik életben tartották a végtelen labirintus mozgását. Az Antikvárius a mozgóraktár új tartalma lett, a kilométerek, melyek immár nem a távolságot mérték, hanem a funkciót, az állandóságot. Egy újabb, elmosódott nyíl bukkant fel a padlón, de ez már nem a következő körforgás kezdetét, hanem az Antikvárius *új identitásának* végtelen folytatását jelezte. Egy távoli, éles csengő hangja jelezte, hogy valahol egy új aktacsomag indult útjára.