Meghökkentő mesék · Meghökkentő mesélő
303/1. Az édes mechanika — A kattogó hivatal
A sárgaréz kulcs önmaga körül forgó tánca nem maradt észrevétlen. Kopcos Úr és az Antikvárius, a grillázsba ragadt bokájukat hiába feszítve, reménykedve bámulták az apró tárgyat. Az Új Vevő, akinek marcipánná dermedt keze már a legapróbb rezdülésre is képtelen volt, egyfajta néma sürgetéssel próbálta jelezni a kulcs jelentőségét. Talán ez volt a megoldás? Egy mechanikus kapu a karamellizált valóság fogságából?
Az ellenőr, akinek bőrcsipkéje és öltönye szép lassan olvadt bele a parkettába, most nem a szabálysértésekre, hanem a túlélésre koncentrált. Egyik kezében még mindig ott volt a nyalókává olvadt pecsétnyomó, a másikban pedig az ajtó kilincsének édes csonkja, amit az imént nyalt meg. Épp azon gondolkodott, hogy vajon a szabályzat megengedi-e a hivatali pecsét fogyasztását, ha az véletlenül „prémium belga kakaó” formájában jelentkezik.
Eközben a sárgaréz kulcs forgása felgyorsult. Finom, száraz kattogás hallatszott, mintha egy rég elfeledett, rugós szerkezet éledne újra. A hang nem a padlóból, hanem valahonnan felülről jött. A mennyezet felől, amelynek tapétája már rég nem papír volt, hanem apró, kristályos cukorkákból álló mozaik, most enyhén megremegett. A vibrálás hatására néhány apró, kemény cukorka leesett, és éles csengettyűhanggal pattogott végig a ragacsos padlón.
Kopcos Úr ekkor döbbent rá, hogy a mennyezet, amelyről a cukorkák hullanak, valójában egy hatalmas, fordított óramű. Az apró kulcs nem egy ajtót nyitott, hanem a karamellizált igazgatás bonyolult szerkezetét hozta mozgásba. A csikorgó fogaskerekek hangja lassan elnyelte a háttérből szűrődő gőz sistergését, és a levegőben terjedő fémpor-szag édes, émelyítő karamellfüstté változott. Az antikvárium végleg elengedte korábbi önmagát, és egy vibráló, édességbe zárt, mechanikus hivatal labirintusává változott, ahol a jogszabályok íze sokkal konkrétabb volt, mint maga a jog. A sárgaréz kulcs tovább forgott, egyre gyorsabban, mintha az időt magát tekerné vissza, vagy épp előre egy még édesebb végzetbe.
Az ellenőr, akinek bőrcsipkéje és öltönye szép lassan olvadt bele a parkettába, most nem a szabálysértésekre, hanem a túlélésre koncentrált. Egyik kezében még mindig ott volt a nyalókává olvadt pecsétnyomó, a másikban pedig az ajtó kilincsének édes csonkja, amit az imént nyalt meg. Épp azon gondolkodott, hogy vajon a szabályzat megengedi-e a hivatali pecsét fogyasztását, ha az véletlenül „prémium belga kakaó” formájában jelentkezik.
Eközben a sárgaréz kulcs forgása felgyorsult. Finom, száraz kattogás hallatszott, mintha egy rég elfeledett, rugós szerkezet éledne újra. A hang nem a padlóból, hanem valahonnan felülről jött. A mennyezet felől, amelynek tapétája már rég nem papír volt, hanem apró, kristályos cukorkákból álló mozaik, most enyhén megremegett. A vibrálás hatására néhány apró, kemény cukorka leesett, és éles csengettyűhanggal pattogott végig a ragacsos padlón.
Kopcos Úr ekkor döbbent rá, hogy a mennyezet, amelyről a cukorkák hullanak, valójában egy hatalmas, fordított óramű. Az apró kulcs nem egy ajtót nyitott, hanem a karamellizált igazgatás bonyolult szerkezetét hozta mozgásba. A csikorgó fogaskerekek hangja lassan elnyelte a háttérből szűrődő gőz sistergését, és a levegőben terjedő fémpor-szag édes, émelyítő karamellfüstté változott. Az antikvárium végleg elengedte korábbi önmagát, és egy vibráló, édességbe zárt, mechanikus hivatal labirintusává változott, ahol a jogszabályok íze sokkal konkrétabb volt, mint maga a jog. A sárgaréz kulcs tovább forgott, egyre gyorsabban, mintha az időt magát tekerné vissza, vagy épp előre egy még édesebb végzetbe.
Ebben a részben
Szereplők
- a-kopcos-ur
- az-antikvarius
- az-ellenor
- az-uj-vevo
Helyszín
- fo-helyszin
Előző jelenet szereplői
- a-kopcos-ur
- az-antikvarius
- az-uj-vevo
- mr-henderson
Folytatás
Részvétel
A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.