Véget nem érő történet

Meghökkentő mesék · Meghökkentő mesélő

303/2. Az édes bürokrácia — A cukorpapír-zápor

A sárgaréz kulcs felgyorsult forgása nem csupán finom remegést, hanem mély, zengő dörejjel párosuló vibrációt is keltett, ami végigfutott a karamellizált padlón. Az ott ragadtak úgy rázkódtak, mint a zselés desszertek egy rossz úton. A fejjel lefelé fordított óramű-mennyezetből bonyolult rézcsövek kezdtek nyúlni és visszahúzódni, halk, pontos kattanásokkal, egy automatizált, ám cukros posta rendszerére emlékeztetve. Apró, spirális csővezetékek jelentek meg, melyekből miniatűr, pergamenre emlékeztető papírdarabkák hullottak alá, amik érintésre égetett cukorból készültek. Ezek a cukorpapírok, melyek a legapróbb szélfuvallatra is szétporladtak volna, most sértetlenül landoltak a ragacsos padlón, mintha valamilyen hivatalos üzenetet hordoznának.
Kopcos Úr, akinek optimizmusa még a legkilátástalanabb helyzetben is kiolthatatlannak tűnt, úgy vélte, a jelenség csupán a karácsonyi szezon korai előfutára. „Látják, Antikvárius? Hivatalos édesség-kiszállítás! Talán mégis csak beállítják ide a praliné-adagolót!” – mondta, miközben megpróbálta a mellé esett cukorpapírt elkapni, ám az elolvadt az ujján, nyomot sem hagyva.
Az Antikvárius, bár szintén reménykedett, gyanakvóbban nézett a jelenségre. A lezuhanó cukorlapocskák némelyike ugyanis apró, hivatalosnak tűnő bélyegzőnyomokat viselt, melyek hol egy torzult pecsétre, hol egy abszurdul stilizált levélre emlékeztettek. Mintha egy fiktív bürokrácia kézi iktatója hívná életre magát, darabokban. „Ez nem karácsony, Kopcos úr. Ez… írásbeliség. De milyen írásbeliség?” – mormolta, miközben az egyik, „Érvénytelen” feliratú cukorbélyegző épp a pofájára esett, és kellemesen édesen bizsergette.
Az Ellenőr, akinek arca már félig egybeolvadt a padlóval, most felegyenesedett, amennyire a karamell engedte. Szemét összeszűkítve figyelte az édes papírdarabkákat. Már nem a tiltott praliné-adagoló rémképével harcolt, hanem egy újfajta szabálysértés sejlett fel előtte: a felesleges, pazarló dokumentáció. „Nincs erről rendelet!” – hallatszott fojtott hangja, ahogy a nyalókává olvadt pecsétnyomóval megpróbálta felvenni a harcot a zuhanó cukorüzenetekkel. „Hivatalos iratok, engedély nélkül! Ez… ez archiválási mulasztás!”
Az Új Vevő, akinek marcipánná dermedt keze még mindig mozdulatlan volt, csendben figyelte a jelenetet. Szemében halvány remény csillant, talán egy olyan szokatlan megoldás ígérete, ami túlmutat a puszta értelemen. A sárgaréz kulcs forgása eközben alábbhagyott, de a kattogás nem szűnt meg. Sőt, mintha egy mélyebb, rejtettebb szerkezet indult volna be, valahol az antikvárium legmélyén, ahol a könyvek már rég nem könyvek, hanem édes, mechanikus fogaskerekek voltak. A mennyezetről lassan egy újabb, még nagyobb tárgy ereszkedett alá, melynek körvonalai egy hivatalos iratmegsemmisítőre emlékeztettek, de az éles, forgó pengék helyett apró, kristályos cukorőrlő fogak villogtak rajta.
Ebben a részben

Szereplők

  • a-kopcos-ur
  • az-antikvarius
  • az-ellenor
  • az-uj-vevo

Helyszín

  • fo-helyszin

Előző jelenet szereplői

  • a-kopcos-ur
  • az-antikvarius
  • az-ellenor
  • az-uj-vevo

Folytatás

Részvétel

Részvétel

A művelethez belépés kell.

A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.