276/6. A kékes gömb — A fizetős ráadás

A pulzáló fémes gömb hirtelen halk, sziszegő hangot adott ki, majd a közepén egy hajszálvékony rés nyílt meg, pontosan akkora, mint egy klasszikus színházi tantusz vagy rézgaras bedobónyílása.
A köpcös úr elragadtatott arccal lépett közelebb az asztalhoz. „Pompás!” – kurjantotta, miközben gomblyukából egy csillogó, sárgaréz zsetont halászott elő. „Interaktív színház! A mester ráadásért folyamodik, mi sem természetesebb!”
Az Antikvárius kétségbeesetten kapkodott a levegő után, és görcsös mozdulattal próbálta eltolni a köpcös úr kezét a szeleptől, de csak annyira futotta az erejéből, hogy kinyújtsa elfehéredett ujjait. A köpcös úr ezt a teátrális könyörgés részének tekintette, így mély elismeréssel biccentett, és habozás nélkül bedobta a zsetont a gömb szűk résébe.
A hatás azonnali és teljesen váratlan volt. A szelep nem leállt, hanem egy éles kattanással magasabb fokozatra kapcsolt. A kirakat üvegén elnyúló pára-portré hirtelen sűrűsödni kezdett, és a vákuum most már nem csupán az Antikvárius tüdejéből, hanem a kirakatba zsugorfóliázott Mr. Henderson és az új vevő körüli utolsó légrésekből is elszívta a maradék oxigént.
Henderson szemei kerekre nyíltak, és megpróbált átkiabálni az üvegen, de a vákuum teljesen elnémította a hangját. A köpcös úr viszont elégedetten dörzsölte a tenyerét: „Micsoda szuggesztív nézjáték! Látják azt a drámai arcjátékot? Egyetlen fillért sem sajnálok tőlük!”
A szelep tövéből ekkor egy apró, csipkés szélű papírcsík türemkedett ki, mint egy színházi belépőjegy.