276/4. A bezárt oxigén — A közös lélegzet

Az Antikvárius megpróbált mély lélegzetet venni, de a tüdeje úgy reagált, mintha keménygipszet öntöttek volna a hörgőibe. Ráébredt a kínos hibára: a vákuumos üvegcse nem a kirakat zsugorfóliája alól szippantotta ki a levegőt, hanem közvetlenül az ő torkából.
A köpcös úr a sarokban izgatottan előrelépett, azt hívén, hogy az ódon boltos csupán egy különlegesen teátrális pantomim-mutatványt mutat be a közönségnek.
– Zseniális! – suttogta elragadtatva a köpcös. – Látja, hogyan kékülnek a fólia mögött? Egészen átszellemültek!
Mr. Henderson és az új vevő valóban átszellemültnek tűntek: mindkettőjük kék szeme ijedten kiguvadt, amint észlelték, hogy az Antikvárius mellkasa hirtelen behorpad. A kirakatban rekedt két férfi önkéntelenül is elkezdte utánozni az Antikvárius szaggatott, levegőért küzdő mozdulatait. A zsugorfólia vékony műanyag membránként pulzált minden egyes fuldokló próbálkozásukra.
Az Antikvárius, mielőtt végleg elveszítette volna az eszméletét, kétségbeesetten a pult szélére csapott. Remegő ujjaival rátalált egy rozsdás sárgaréz fújtatóra, amelyet még a múlt héten vásárolt egy lecsúszott kohásztól. Utolsó erejével megnyomta a fa fogantyút, remélve, hogy friss huzatot teremt.
A fújtató csövéből azonban nem levegő áramlott ki, hanem egy vékony, fémes sípolás. A kirakat üvegén lecsapódott pára ekkor egyetlen ponttá sűrűsödött össze, és az Antikvárius asztalán álló kis sárgaréz szelep halk, ritmikus kattogásba kezdett.