275/3. A kék szemek figyelik — A megfigyelt megfigyelő

Az Antikvárius, mint egy megszállott kutató, arcát szinte a kék felületre tapasztotta. A buborékokból kibomló kék pupillák már nem csupán utalások voltak, hanem éles, fókuszált tekintetek. Lassan, de megállíthatatlanul kinyíltak, és egy titokzatos, kollektív belső életre utaltak. Elégedetten csettintett nyelvével; a düh-dinamó terméke, gondolta, sokkal kifinomultabb, mint azt remélte. Semmi sem bosszantotta jobban, mint a pazarlás, de most minden csepp dühöt hasznosított.
Mr. Henderson, az új vevő és a kopcos úr sziluettje szinte teljesen eltűnt a sűrű, kék masszában. Dühük utolsó morzsái mégis élesen lüktettek a kirakat falán, táplálva a kék szemek vibráló fényét. Az Antikvárius elképzelte, ahogy a járókelők megállnak majd, és csodálkozva nézik ezt az új, organikus kijelzőt, mely a bolt titokzatos belső működését tükrözi. A tökéletes reklám, mely önmagát tartja fenn a bennrekedtek dühéből. A forgalmas bolt hangulata immár a kék üvegtábla mögül szivárgó feszültségtől vált még sűrűbbé.
De ahogy elégedetten hátralépett, és felmérte a „műalkotását”, valami hideg futott végig a gerincén. A szemek, ezernyi kék pupilla, melyek eddig a külvilágra vagy a bolt belsejébe néztek volna, most mind *rá* meredtek. Nem csupán néztek, hanem figyeltek, elemeztek, számon kértek. A düh, a reményfoszlányok és a sóhajok mind egyetlen, kollektív tudattá olvadtak, amely most az Antikvárius minden mozdulatát rögzítette. A dinamo, amelyet ő hozott létre, most az ő belső dinamóját vizsgálta, és a kék tekintetekben ott csillant a felismerés hideg fénye. Ő lett a kiállítás tárgya, a megfigyelt. A csattanó, melyet mindig a tökéletes mesék végére tartogatott, most az ő saját történetévé vált, és a mosoly fagyosra dermedt az arcán.
Odakint a város forgataga folytatódott, mit sem sejtve a kirakat új, éber lakóiról. Egy apró, rozsdás rézkulcs gurult végig a járdán, megcsillanva a délutáni napfényben, mielőtt eltűnt volna egy rács alatt, mintha egy új történethez keresne bejáratot.