275/2. A düh dinamoja — Kék szemek a falon

Az Antikvárius, arcát szinte a kék felületre tapasztva, figyelte, ahogy a könyv lapjain a villódzó minták lassú, de megállíthatatlan koreográfiává állnak össze. Nem volt ez puszta káosz, sokkal inkább egy céltudatos építkezés, melynek során a dühös reményfoszlányok, mint precízen megmunkált téglák, egymásba illeszkedtek. A lüktetés, amely eddig halk zúgás volt, most egy mélyebb, rezonáló dübörgéssé vált, mintha a kék anyag alatt egy gigantikus szív kezdett volna dobogni.
Az Antikvárius csettintett a nyelvével, elégedetten. Ez a düh-dinamó, gondolta, sokkal hatékonyabb, mint bármilyen korábbi sóhajgyűjtő mechanizmus. A kék massza felszínén apró, kerek buborékok jelentek meg, amelyek nem pattantak szét, hanem lassan, de biztosan megmerevedtek, amint elérték az üvegfalat. Ezek az apró, kékeszöld gömbök aztán ott maradtak, mint megannyi szilárd bizonyíték a folyamatos energiaáramlásra.
Mr. Henderson és az új vevő, akiknek a sziluettje most már alig volt kivehető, mintha egyre sűrűbb kék ködbe vesztek volna, talán éppen ezeket a buborékokat termelték, tudtukon kívül. A kopcos úr sem maradt ki a buliból; az ő dühének esszenciája egy sötétebb, örvénylő foltban, a mélyben, mintha egyfajta „turbó” üzemmódba kapcsolt volna, még intenzívebb, vészjóslóbb pulzálást generálva.
Az Antikvárius alig várta, hogy jobban megvizsgálja a „termést”, hiszen a kék buborékok most már nem csak energiát tároltak, hanem mintha apró, kék szemekké változtak volna, amelyek a külvilágot kémlelték, és lassan, nagyon lassan, egyre kinyíltak.