274/5. A viaszba zárt idő — A rögzített mosolyok

A mélyraktárból előtörő massza szilárdulásával együtt a fanyar, mentolos viaszillat betöltötte a levegőt, mintha egy óriási, elfeledett fogsor mintázata készült volna. A sárgaréz falióra kattogása egyre határozottabban jelezte, hogy az idő nem előre, hanem visszafelé pereg. Az Antikvárius azonban mit sem törődve az anomáliával, elégedetten végigsimított az egyik „domborzati installáció” arcán. A korábbi selyemkalapos úr vonásai most finoman kisimultak a fagyott kék zselében, egy örökkévalóságra rögzített, széles mosolyba dermedve. Elővette tisztítókészletét, és gondosan távolította el a zselé felületére tapadt porszemeket, miközben halkan, elégedetten méltatta a friss preparátumok tartósságát.
A kirakatban, a zsugorfólia alatt, Mr. Henderson és az új vevő tehetetlenül figyelték a furcsa rutint. A kék áradat lassan felkúszott a polcokra is, beborítva a régiségeket, melyek most úgy festettek, mintha egy hatalmas, műanyag tenger mélyén hevernének. Az Antikvárius eközben a bejárat felé fordult. A-kopcos-úr még mindig mozdulatlanul állt a rézkapunál, ujjai alig észrevehetően olvadtak össze a sárgaréz felülettel. Lábai köré is szilárd kék anyag szorult, mintha a domborzat szerves részévé vált volna. Most azonban nem a látogatók rendjére ügyelt, hanem mereven bámulta a hátrafelé járó órát, mintha annak minden egyes kattanása egy elfeledett parancsot súgna a fülébe.
Az Antikvárius a pénztárpulthoz lépett, és egy kis, zümmögő eszközt vett elő zsebéből. A készülék halk, magas hangon vibrált, és ahogy a kék, megkövesedett padlóhoz közelítette, a hang intenzitása megnőtt. A levegőben táncoló apró porszemek a rezgés hatására furcsa, szinkronizált mintázatot öltöttek, mintha láthatatlan karmester irányítaná őket. Az Antikvárius elégedetten biccentett. „Minden készen áll a következő szakaszra” – mondta halkan, magának.
A rézkapu melletti vitrinben egy apró, viaszba zárt pillangó vitorlázott lassan, felfelé.