274/4. A szilárduló áradat — A rögzített panoráma

A mélyraktár zsilipjének morajlása nem sokáig hagyta kétségben a boltban tolongókat. A küszöb alól sűrű, tengerkék zselés massza kezdett szivárogni, amely lassan, de kérlelhetetlenül hömpölygött a parkettán. Az Antikvárius meg sem rezzent, rutinos mosollyal hárította el a kezdődő pánikot: „Kérem, nincs ok az aggodalomra! Ez csupán a prémium hidrológiai csomag része, egy környezetbarát talajvíz-szimuláció a teljes hegyvidéki illúzió kedvéért. Kérem, lépjenek közelebb a domborzathoz!”
A látogatók megnyugodva léptek a kékesen fénylő áradatba, sőt, néhányan még a cipőjük orrával is megkocogtatták a fura anyagot. A zsugorfóliába zárt Mr. Henderson és az új vevő tehetetlenül figyelték a kirakatból, ahogy a zselé elérte a bámészkodók bokáját. A-kopcos-úr, akinek ujjai már szinte teljesen egybefolytak a rézkapu fogantyújával, hideg precizitással vigyázta a rendet, nehogy bárki idő előtt távozzon.
Ekkor azonban a kék massza másodpercek alatt megkötött. Nem egyszerűen megszáradt: rideg, kemény műanyaggá változott, amely a padlóhoz láncolta a gyanútlan turisták lábát. A selyemkalapos úr még egy utolsó, elmosódott képet készített, mielőtt a fólia a derekáig kúszott volna fel, végleg a kiállítás részévé változtatva őt és a teljes csoportot. Az Antikvárius elégedetten bólintott, majd egy krétával gyorsan átírta a kirakat melletti táblát: „Csoportos domborzati installáció – Megtekinthető naponta.”
A csendet csak a sarokban álló régi, sárgaréz falióra kattanása törte meg, amely hirtelen hátrafelé kezdett járni, miközben a repedésekből fanyar, mentolos viaszillat áradt.