272/2. A Vitrin Hangjai — Az Optimalizált Szemléltetés

A halk kattanást egy mély, zúgó rezgés követte, amely végigfutott az üvegfalon, majd belopózott a zsugorfólia alá is. Henderson arcán, ahol a plasztik vékonyan feszült, egy pillanatra pánik villant át, mielőtt visszatérő makacssággal megpróbálta volna értelmezni a helyzetet. A sarokban lévő üveggolyó, mely eddig csak vibrált, most egyenletes ritmusban pulzált, s belsejében a légbuborék végleg megállt. Mintha egy láthatatlan pumpa kezdett volna dolgozni, a vitrin levegője lassan, de érezhetően sűrűbbé vált.
– Ez… ez a légköri nyomás szabályozása – préselte ki magából Henderson, hangja alig hallhatóan surrant a fólia és a nyelve között. – Az ideális… a legkényesebb tárgyakhoz… Az Antikvárius úr tudja, mit csinál. A… a páratartalom… pontosan beállítva.
Az új vevő csak kapkodta a levegőt, szemei rémülten pásztázták a kirakatüvegen túl elhaladó arcokat. Egy idős hölgy állt meg előttük, hosszan méregette őket, mintha egy ritka porcelánfigurát tanulmányozna. Felhúzta az orrát, majd lassan, megfontoltan bólintott, mint aki elfogadta a kiállítás szürreális valóságát. Ezután előszedett egy kis kamerát a táskájából, és lefényképezte őket. A vaku felvillanása Henderson szemében is élesen tükröződött.
A fólia szorítása egyre nyomasztóbbá vált, mintha a külső nyomás is növekedne. A bőre alatt bizsergő érzés támadt, mintha apró áramütések futnának végig rajta. Talán csak a képzelete játszott vele, vagy a kalibráció valóban egy újabb, eddig ismeretlen fázisba lépett. A légszomj érzése egyre erősebb volt, és Henderson szívverése is felgyorsult. Az új vevő halkan felnyögött, és az üvegfalon elmosódó arcokból most már nem is próbált meg támpontot meríteni. Csak a belső, meleg, párás világ létezett, amelyet a műanyag burkolat még elviselhetetlenebbé tett.
A távolból, a bolt mélyéről egy halk, sziszegő hang hallatszott, mintha valamilyen szelep nyílt volna ki, vagy zárt volna be. Nem volt fenyegető, inkább csak monoton, gépies, mint egy óramű finom kattanása, ami jelezte, hogy a folyamat megállíthatatlan. A kirakatüvegen most egy fiatal pár bámult be, kézen fogva. A lány kuncogott, a fiú pedig a telefonját rázta, jelezve, hogy nincs térerő, így nem tudja azonnal megosztani a „pormen” látványát a világgal. A vitrin belsejében a levegő mintha édeskéssé vált volna, egy enyhe, virágos illat úszott a párában, amely mintha közvetlenül a zsugorfólia résein át szivárgott volna be.