272/1. A Kirakatélet — Az Üvegfal Fogságában

Az antikvárius, miután alaposan szemügyre vette a két „gyűjtői darabot”, elégedetten biccentett. A „Zárva” tábla kattant, majd a tulajdonos halkan elsurrant, mintha valami kényes műveletet hajtott volna végre, ami nem tűr semmiféle külső zavart. Henderson és az új vevő ott álltak, mozdulatlanul, mint két gondosan restaurált műtárgy. A zsugorfólia, melybe burkolódtak, olyan szorosan tapadt a testükre, hogy a légzésük is nehézkesebbnek tűnt. A külvilág hirtelen egy távoli, zajos díszletté változott, amelyen keresztül homályosan szűrődött be a város tompa moraja.
Henderson, akinek arcát a fólia kissé eltorzította, megpróbált beszélni. Hangja azonban csak halk, fojtott nyögésként préselődött ki a fólia alól.
– Ez… ez a… kalibráció része – dadogta, és egy apró gyöngyszem futott le a homlokán, belülről a műanyagon. – A tökéletes konzerválás… A legritkább darabok… így kerülnek bemutatásra.
Az új vevő nem válaszolt. Csak a kirakatüvegen túli, elmosódott alakokat nézte, ahogy elhaladnak. Egy gyerek bámult be rájuk, mintha egy akvárium lakóit szemlélné, majd elhúzta az anyja ruháját, és valami érthetetlen, de izgatott hangon suttogott. Az anya rájuk pillantott, majd udvariasan elfordította a tekintetét, mintha valami kínos intim pillanat tanúja lett volna.
A fólia alatt a levegő lassan felmelegedett, és a saját testük párája vette körül őket. A „Kiváló állapotban” matrica mintha gúnyosan vigyorgott volna. Henderson még mindig próbálta mozdítani a karját, de csak a fólia nyúlása jelezte az erőlködést. A sarokban lévő üveggolyó halkan vibrált tovább. Benne a légbuborék egyre lassabban mozgott, mintha az idő is besűrűsödött volna a sterilizált vitrin belsejében. Az antikvárium ajtaja mögül, a bolt mélyéről valami halk, de határozott kattanás hallatszott, mintha valami elrejtett szerkezet épp akkor lépett volna működésbe, hogy egy újabb ciklust indítson.