271/3. A kék fénysugár — A kalibrált léptek

A kék fénysugár pontosan három centiméterrel az új vevő cipőorra előtt vetült a vakító csempére, majd lassan szétterült, egy szabályos téglalapot formázva a padlón.
– Ez... ez most átvilágítja a csontjaimat? – kérdezte a vevő szorongva, miközben a feje felett lebegő, zöldes szappangömböt próbálta óvatosan kikerülni.
– Dehogyis, a csontoknak semmi logisztikai értéke nincs – legyintett Henderson, miközben elegáns mozdulattal előhúzott a zakója belső zsebéből egy kissé sarkainál kopott, laminált kártyát. – Ez csupán a cipőtalp-feszültséget kalibrálja. A rendszer rendkívül érzékeny a városi aszfaltból hozott káros rezgésekre. Lépjen bele nyugodtan. Ha a fény véletlenül pirosra váltana, az csupán annyit jelentene, hogy a cipőfűzője nem felel meg a helyi biztonsági előírásoknak.
Az új vevő vett egy mély levegőt, és óvatosan a kék téglalap közepére lépett. A fény nem váltott pirosra; ehelyett a csőhálózat mögött halk kattanással kitárult a zárófal, és teljes pompájában eléjük tárult a fénylő Automata. A szerkezet leginkább egy túlméretezett, sárgarézzel borított irodai kávéfőző és egy páncélszekrény keverékére hasonlított, amelynek oldalán apró, üvegezett műszerek derengtek.
– Megérkeztünk – mormolta Henderson, miközben a laminált kártyát a szája elé emelte, mintha meg akarná lehelni.
Az Automata homlokzatán ekkor sziszegve kinyílt egy kártyaszélességű, finoman vibráló nyílás.