271/2. A zöldes csepp — A sztatikus védelem

Henderson tett egy határozott, de tétova lépést a vakító fehérséggel kirakott folyosón. A csempék közötti fuga olyan frissnek tűnt, mintha a fugázópisztolyt csak az imént tették volna le, bár az ammónia és az ázott moha keverékének szaga évszázados zártságról árulkodott.
– Haladjunk – suttogta Henderson, miközben a nyakkendőjét igazgatta, mintha a protokoll betartása megvédhetné őket a falakból áradó hűvös vibrációtól. – A rendszereink rendkívül kényesek a biológiai szennyeződésekre. A tranzakció következő fázisa csak makulátlanul tiszta kezekkel indítható el.
Az új vevő reszkető térdekkel követte a férfit, szemeit kiszáradásig tágította a klinikai fény.
– Ez a zöld lötty... ez fertőtlenítő? – kérdezte szaggatottan, amint a kattogó adagoló alá tartotta a tenyerét.
A szappanadagoló nyöszörögve kieresztett egyetlen zöldes, gyöngyöző cseppet. Amint az anyag a vevő bőréhez ért, nem oszlott el: apró, fémhangon csilingelő gömbbé formálódott, majd finoman lebegni kezdett a tenyere felett.
– Csupán statikus semlegesítő – magyarázta Henderson hamis magabiztossággal, miközben maga is megborzongott. – Megakadályozza, hogy a kozmikus egyenleg felboruljon a felhalmozott lakossági feszültség miatt.
Abban a pillanatban a folyosó legvégén található zárócsempe halk sziszegéssel elmozdult, és mögötte egy rozsdás, rézcsövekből álló szövevény bukkant elő, amelyből vékony, kék fénysugár vetült a padlóra.