268/3. A rejtett frekvenciák — Az édeskés aroma

A vevő tekintete átszelte a bolt közepét, ahol az idő és a por vastag rétegben telepedett meg a rég elfeledett tárgyakon. A hátsó rész, ahol a csengettyű és a surranó hang forrása rejtőzött, egy sűrű, sötét labirintusnak tűnt, tele inaktív történetekkel. Semmi konkrét nem látszott, ami a zajokat magyarázná, csak a megszokott homály, amit a ritkán használt régi könyvesboltok magukba szívnak.
Mr. Henderson, mintha olvasna a vevő gondolataiban, harsányan legyintett, és szinte fellélegzett, hogy újra bevetheti kozmikus retorikáját. „Az, kedves uram, az az Inkvizíciós Fülhallgatók rezgése! Azok a hangok, amiket hall, valójában a Multiverzum rejtett frekvenciái, amik most, a kvantum-rezonátor aktiválódásával, hallhatóvá válnak! Az a surranás? Az nem más, mint az idő szövésének súrlódása, ahogy a valóság megpróbálja kijavítani a törést, amit a lemerült elemlámpa okozott! Egy dimenzionális javítómechanizmus, ha úgy tetszik!”
A vevő lassan Mr. Hendersonra fordult, és egy pillanatra elgondolkodott, vajon a boltos valóban hisz-e abban, amit mond, vagy csak kiválóan imitálja az őrültséget. A lemerült elemlámpát, mint egy súlyos bizonyítékot, most már a pulton hagyta. „És ez a javítómechanizmus nem tudna egy kis fényt is adni a hátsó részbe?” – kérdezte ironikusan, tekintetével a sötét sarokra mutatva. „Esetleg valaki felkapcsolhatná a villanyt?”
Abban a pillanatban a csengettyű újra megszólalt, ezúttal tisztán, mintha valaki megrázta volna, majd a surranó hang közelebbinek tűnt, egy apró, megriadó mozgás jeleként, ami alig hallhatóan, de kétségtelenül a hátsó polcok felől jött. A vevő elengedte a pultot, és anélkül, hogy Mr. Hendersonra nézett volna, lassan megindult a bolt sötét mélysége felé. Mintha valami vonzotta volna, vagy egyszerűen csak nem bírta tovább a misztikus magyarázatok súlyát. Egy elhagyott folyosó sűrű árnyai vártak rá, ahonnan most már nem csak halk zörejek, hanem egy enyhe, fura, édeskés szag is kúszott elő.