268/1. Az elemlámpa fénye — A kozmikus álcázás

Az apró, vörös fény még egyszer felvillant, majd végleg kialudt. A vevő tekintete a sötét résre tapadt, ahol a csend most már tapinthatóvá vált. Mr. Henderson, észrevéve a mozdulatot, sietve rávágta: „A kozmikus diagnosztikai port! A rendszer próbálja magát kalibrálni, de az elszakadt kvantum-kötél zavart okoz. Ezért vibrál a bojler, ezért táncol az iránytű! A valóság maga… szünetel!”
Mire azonban a vevő elgondolkodhatott volna a valóság szünetelésén, lehajolt, és a szellőzőrács mellől felvette a földön heverő, elnémult fényforrást. Egy lemerült, zsebben felejtett elemlámpa volt az, amelynek rozsdás drótja még mindig a rács belső felére rögzítés nyomait viselte. A drót elszakadt, a lámpa kiesett. A kozmikus vészprotokoll egy rég elfeledett, lemerült elemre redukálódott.
Mr. Henderson arca a kétségbeesés és a tehetetlenség groteszk elegyévé vált. „Álcázás!” – próbálta megismételni, de a hangja gyenge volt, és már ő maga sem hitt benne. A vevő, a lemerült lámpát tartva, egy pillantást vetett a plafonra, ahol a ketyegés elhalt, majd a kezében lévő, súlyos antik könyvre. Elég volt ebből a kozmikus magyarázatból.
Hirtelen, a bolt mélyéből, a poros polcok rejtekéből, egy távoli, alig hallható csengettyű hangja szűrődött ki, mintha egy láthatatlan ajtó nyílt volna ki, vagy egy ősi mechanizmus indult volna be valahol mélyen a falak mögött.