266/2. Az iránytű tánca — A fal mögött rejlő zörejek

Mr. Henderson arca pillanatok alatt felvette egy kifutón elkapott divatbemutató modellét, aki épp most jött rá, hogy mindkét cipője a bal lábára való. Megpróbálta nevetéssel elütni a dolgot, de a hangja inkább egy rozsdás vaskapu nyikorgására emlékeztetett. „Ah, igen! Az az… az a speciális tengeri… ööö… tájékozódási műszerünk, ami, nos, a mélység hullámzására reagál!” – hadarta, közben egyre izzadtabban pislogott a vevőre, majd az iránytűre, mintha az utóbbi hirtelen megtagadta volna az együttműködést. „Ez egy… dinamikus földrajzi szimulátor. Azon ritka példányok egyike, amelyek a… a tektonikus lemezek mozgására utaló mágneses anomáliákat érzékelik!”
Az új vevő szeme szűkült, de szája sarkában megjelent egy apró, elfojtott mosoly, ami inkább a kétely megértését sugallta. Mr. Henderson már nem is próbálta leplezni a zavarodottságát. Fejét kissé oldalra döntötte, mintha jobban hallaná, amit az iránytű suttog. „És mit mutat pontosan ez a… mágneses anomália?” – kérdezte a vevő, hangjában most már egy csipetnyi szórakozottság is hallatszott.
Henderson úr egy pillanatra elhallgatott, mintha komolyan elgondolkodna a kérdésen. „Nos, nyilvánvalóan egy… eddig ismeretlen, rejtett áramlatot, egyfajta kozmikus víziót a… a bolygó belső magjából származó energiákról! Egy falon keresztülmutató iránymutatás, ami… a jövő felé mutat! Vagy legalábbis a raktárba vezető folyosó felé, ami, mint tudjuk, a múlt rejtelmeit őrzi!” – A mondat végén egyre inkább elvesztette a fonalat, de a lendület vitte tovább. Közben óvatosan odasétált a falhoz, ahová az iránytű mutatója makacsul meredt.
Miközben Henderson úr a falat vizslatta, mintha bármelyik pillanatban áttörhetne rajta egy újabb földrajzi csoda, a vevő tekintete is oda tévedt. Egy pillanatra a bolt egész csendje mintha megfagyott volna. Ekkor valami történt. A falból, ahová az iránytű mutatott, egy halk, mély, szinte érezhetetlen vibrálás indult ki. Nem volt hangos, inkább egyfajta belső rezonancia, ami a padlón keresztül kúszott fel a lábukba, majd onnan a levegőbe, egy ismeretlen, de kétségtelenül létező pulzálás. Mintha a fal mögött valami hatalmas, lassú szív dobogott volna. A sós levegő még édeskésebbnek tűnt.