265/6. A bálna boltja — A rezgő tekintet

Mr. Henderson a kezében tartotta a súlyos, vibráló földgömböt, és utoljára próbált racionális magyarázatot adni. „Ez egy… interaktív modell, hölgyem! Az élő földrajz! Tapintható formában szimulálja a tektonikus lemezek mozgását!” – vágta rá, hangja remegett. A bábu vörös jelzőfénye már sikított, a vevő elégedettsége nullán volt.
Az új vevő szeme tágra nyílt, minden remény kiült belőle. Hátrált, szinte a kijárathoz futott. „Tapintható földrajzóra? De… de mintha a padló is mozogna!” – nyögte, miközben a bolt mélyebben rezonált, immár alacsony, lüktető moraj formájában. Mintha hatalmas lény lélegezne a lábuk alatt.
Mr. Henderson arca a kétségbeesés maszkjává vált. A földgömb a kezében már nemcsak vibrált, hanem ütemesen rázkódott, mint egy szív. Súlya elviselhetetlenné vált, és kicsúszott a markából. Nem tört össze. Ehelyett, mintha folyékony ólom lett volna, lassan, hangtalanul belemerült az öreg, kopott deszkákba. Nyomtalanul eltűnt, csak egy apró hullám gyűrűzött szét a fán, majd elsimult.
A vevő és Mr. Henderson dermedten nézték a helyet. A moraj erősödött. Aztán, lassan, komótosan, ott, ahol a gömb eltűnt, egy hatalmas, sötét, nedves és barnás-zöldes árnyalatú szem vágódott ki a padló deszkái közül. Írisze régi térképre hasonlított, és mozdulatlanul nézett az új vevőre. A bábu vörös fénye utoljára felvillant, majd sötétségbe borult.
„Ez… ez a… a bálna, ugye?” – suttogta az új vevő, félelem és döbbenet elegyével. Mr. Henderson csak bólintott, tekintete a padlóból kibámuló szemen ragadt. „Aki… a bibliográfiát… rendezi…” – tette hozzá rekedten. A morajhoz most finom, édesen sós illat társult, ami átjárta a boltot.
A padlóban rejtőző szem lassan, egyetlen, hatalmas pislogással lehunyta magát. A moraj elcsendesedett, de az illat megmaradt. Az új vevő mozdulatlanul állt, tekintete a nedves deszkákon. Valahol messze, egy eldugott polcon, egy apró, réz iránytű mutatója halkan megrezdült, majd nyugtalanul körözni kezdett, mielőtt egy ismeretlen égtáj felé mutatva megállt volna.