265/4. A mélység rezgése — A megbillenő egyensúly

Mr. Henderson mosolya megbicsaklott. A mélyebb rezdülés, mintha maga a bolt alapja dörmögött volna, eloszlatta az „idő előtti térképek” magyarázatának hitelességét. A hölgy tekintete a padlóra szegeződött, arca sápadtabb lett, de udvariassága még tartotta.
„Ó, csak a… a mélységi áramlatok, hölgyem” – kezdte Mr. Henderson, hangja ideges, gyorsan kitalált improvizáció volt. „A könyvek, különösen a régiek, vonzzák a geológiai energiákat. A Föld mélyén mozgó lemezek… nos, azok is olvasnak néha.” Egy kétségbeesett pillantást vetett a bábu felé, melynek fémtestén finom remegés futott végig, tükrözve a vevő növekvő feszültségét. A kalibrálás folytatódott.
Az új vevő, a földgömböt szorítva, lassan felegyenesedett. „A lemezek olvasnak?” – kérdezte, hangja vékonyabb volt. „És mi van, ha… ha elgurulnak?” Egy apró lépést tett hátra, mintha a padló megindulhatna. A „guruló kontinensek” metaforája most baljós árnyékot vetett az antikváriumra. A feszültség tapinthatóvá vált.
Mr. Henderson érezte, ahogy az illúzió repedezni kezd. A bábu adatai majdnem elérték a kritikus szintet. Ha a hölgy elégedetlensége tartós marad, a rendszer korrigálni kényszerül. „Ne aggódjon! Ez csupán finomhangolás. Az antikvárium, ahogy mondani szoktam, él. Az élő dolgok néha morognak, mikor igazodnak a világhoz.” Szavai üresen kongtak.
A hölgy nem mozdult. Tekintete Mr. Hendersonra szegeződött. Szemeiben vibrált a gyanú. Ez a moraj… ez nem könyv volt, ami olvasott. Ez valami *más* volt. Valami, ami a bolt mélyéről jött, és egyre hangosabbnak tűnt, mintha közeledne.
A mélyraktár felől egy éles, recsegő hang hallatszott, mintha valami nagy és nehéz dolog hirtelen megmozdult volna.