265/3. A guruló kontinensek — A kalibrált rezdülés

A koppanás visszhangja, mint egy hirtelen elengedett lélegzet, pillanatra elhallgattatta az antikvárium porladó térképeinek évezredes suttogását. Mr. Henderson, akinek idegszálai éppoly feszesek voltak, mint egy túlhúzott lant húrjai, valami bámulatos mozdulattal rántotta magára egy laza mosoly maszkját. „Ó, ne tessék aggódni” – mormolta, mintha az imént hallott zaj a legtermészetesebb dolog lenne a világon. „Csak egy öreg, makacs világjáró atlasz adta meg magát a gravitációnak. Időnként elgurul egy-egy kontinens, különösen, ha az ember túl közel nézi a sarkvidékeket.” Ezzel a lendületes magyarázattal akarta elfedni a mélyről jövő, alig észrevehető rándulást, amit a bábu produkált a bolt hátsó szobájában. Mintha az is megrebbent volna a hirtelen zajra. Vagy talán épp ellenkezőleg: mintha *felébredt* volna.
Az új vevő, akinek ujja épp a monumentális atlasz ráncos borítóján pihent, felvonta a szemöldökét. „Kontinensek gurulnak?” – kérdezte, hangjában még mindig ott vibrált a meglepetés, de már kezdett átvenni az udvarias érdeklődés. „Milyen különös bolt.” A tekintete újra a polcokra vándorolt, láthatóan igyekezett figyelmen kívül hagyni a zajt és Mr. Henderson furcsa magyarázatát. A remény, hogy megtalálja a kutatásához szükséges, rejtett kincset, erősebb volt, mint bármilyen gyanús koppanás.
Mr. Henderson kénytelen volt mosolyogva bólintani. „Nos, igen. A térképeknek is megvan a saját gravitációjuk, hölgyem. Különösen ezeknek, amiket még az idő előtt rajzoltak, amikor a Föld még azt hitte, lapos volt.” A valóságban a bábu bioelektromos adatai egyre intenzívebben áramlottak. A fémbe zárt egyensúly lüktetett, jelezve, hogy a *koppanás* nem egy egyszerű gravitációs jelenség volt. Inkább egyfajta *kalibrálás*. A hölgy testtartásának apró ingadozásait, a csempén való megbillenését, most mind lefordították, és a bábu lassan, szinte észrevétlenül, felvette ezt a finom, emberi aszimmetriát. Azt a bizonytalanságot, ami elárulta, hogy a reménykedés mellett ott rejtőzött benne valami… más is.
A hölgy megelégedetten sóhajtott, végül kiválasztott egy kisebb, de annál díszesebb földgömböt, melynek réz meridiánjai fényesen csillogtak a pislákoló fényben. „És ez a földgömb? Vajon ez is elgurulna, ha nem figyelek?” – kérdezte, már félmosollyal az ajkán, mintha Mr. Henderson bolti filozófiáját teljesen elfogadta volna. Mr. Henderson belső szemei azonban nem a földgömbre, hanem a bábu *szinkronizációjára* meredtek. A fém test most már szinte tökéletesen tükrözte a vevő tartását, egyensúlyát.
A levegő még mindig feszült volt, de már egyfajta abszurd, már-már komikus réteg is rátelepedett a földrajzi részlegre. A hölgy, látszólag mit sem sejtve a mögöttes mechanikáról, továbbra is a földgömböt forgatta, melynek felületén apró, alig látható repedések futottak végig a rég letűnt birodalmak határain. A koppanás okozója pedig... nos, az egyelőre rejtve maradt.
A távoli mélyraktár felől, szinte alig hallhatóan, egy újabb, tompa, de ezúttal *mélyebb* rezdülés futott végig a padlón.