264/7. A kalibrált kaparás — A mechanikus igazodás

Mr. Henderson még csak fel sem pislogott a sötétből kiszűrődő, fémes kaparásra. Inkább kisimította a pult sárgaréz szegélyét, és a vevő felé fordult azzal a meleg, atyai mosollyal, amelyet kifejezetten a gyanakvó elmék hatástalanítására fejlesztettek ki.
– Igazán lenyűgöző, nemde? – mondta lágyan. – A szellőzővezeték hőtágulás-kompenzáló bronzkeféi. Amikor a levegő páratartalma eléri az optimális hatvankét százalékot, a belső dörzsszerkezet automatikusan eltávolítja a mikroszkopikus rézoxidot. Ha nem tenné, a leltári könyvek lapjai három évtized múltán halványzöldre színeződnének.
A vevő lassan kifújta a levegőt. Tenyerében még mindig érezte a fémtoll bizsergető, biztató zsibbadását, ami valahogy teljesen eloszlatta a gerincébe fúródó hideg borzongást.
– Ah, értem – bólintott a férfi, miközben gépiesen visszaigazította a kalapját. – Rendkívül átgondolt rendszer. Nálunk, a városi hivatalban a könyvelők egyszerűen szellőztetnek.
– A vidéki amatőrizmus bája – mosolygott Henderson, és egyetlen könnyed mozdulattal elcsúsztatta a kitöltött kérdőívet a pult rejtett rekeszébe.
A pult alatt kis fogaskerekek kattantak. A papíron átvett bioelektromos adatok pillanatok alatt egy apró, sárgaréz hengerré préselődtek. Miközben az ügyfél elégedetten a kijárat felé lépkedett, a padozat rugói halkan beszívták a testsúly utolsó rezgéseit is.
Az ajtó feletti rézharang tisztán felcsendült, ahogy a látogató kilépett az utcára. Henderson az ajtóhoz sétált, fordított egyet a rézkulcson, majd a leselkedő nyíláshoz hajolt. Odalentről egy halk, elégedett csettintés hallatszott, majd egy frissen gravírozott fémkapszula gördült a lábához.