264/3. A fizikai illúzió — Az akusztikai memória

Mr. Henderson egy csiszolt üvegcsővel kiegészített, sárgaréz számlapos szerkezetet emelt ki a pult alól, amelyben apró higanycsepp ringatózott a padló legfinomabb rezgéseivel összhangban.
– Ne is törődjön a sarkokban tapasztalható tónuseltérésekkel, uram – jegyezte meg elsimító, halk szavakkal. – Az antik bükkfa természetes hőtágulása a magas páratartalom mellett néha hajlamos szimulálni a látogató lépteit. Puszta fizikai akusztika, semmi több.
– Tényleg? Azt hittem, az ott egy viaszfigura – mutatott a férfi a negyedik kiállítási fülke felé, ahonnan a sötét sziluett épp a bal zsebébe süllyesztette a kezét, pontosan abban a másodpercben, amikor ő maga is zsebre dugta a kulcscsomóját.
– A restaurálás finomságai – válaszolta Mr. Henderson derűsen, miközben a pult alatti rejtett kar elmozdításával finomhangolta a higanycsepp pozícióját. – A helyiség tölgyfa burkolata átmenetileg megtartja a bent lévő testek tehetetlenségét. Egy csésze meleg teát?
A látogató elmosolyodott, s tett három határozott lépést az antik vitrinek felé. A padló alatt finom fogaskerekek láncolata lódult meg: a férfi minden egyes lépésére a háttérben álló réz-bábu belső rugója egy negyed fordulatot húzott a saját szerkezetén.
– A tea kiváló lenne. Bár mintha a csizmám sarka most közelebb lenne a talajhoz, mint mikor beléptem – tűnődött el a vásárló, miközben a vitrin üvegében nem a saját arcát látta viszont, hanem a negyedik alak merev, fényes sárgaréz gombjait.
A mélyraktárból ebben a pillanatban halk, fémes pattanás jelezte: a rezonancia-kapcsoló rögzítette az új tengelyt.