264/2. Az átázott látogató — A rezonancia törvénye

Az ajtó nyílását nedves léghuzat kísérte, s az új jövevény cipőjéből azonnal kis tócsák kezdtek gyűlni a fényesre csiszolt parkettán. A férfi fáradt sóhajjal rázta meg az esernyőjét, mit sem sejtve arról, hogy a talpa alatti padlódeszkák pontosan három millimétert süllyedtek a súlya alatt, kioldva egy finom, mechanikus reteszt a szőnyeg mélyén.
– Milyen kellemetlen időjárás – mondta az új vevő, s elégedetten mérte fel a meleg, tölgyfaillatú belsőt. – Remélem, nem zavarom. Csak amíg eláll ez a felhőszakadás...
– A menedék nálunk nem zavaró körülmény, uram, hanem befejezett tény – válaszolta Mr. Henderson szívélyes hajlongással, s egy rezes tónusú fogas felé mutatott. – Kérem, akassza oda a kabátját. A szellőztetőrendszerünk a nedvesség elszívására lett méretezve.
Az átázott posztókabát nehézkesen csúszott a sárgaréz kampóra. Ebben a pillanatban a csigalépcső felől áradó keringő ritmusa egyetlen ütemre megtorpant, majd rugalmasan felgyorsult. A fogas belsejében megbúvó spirálrugó hibátlanul átvette a ruhadarab pontos tömegét, s a mélyraktárban egy újabb fogaskerék pattant a helyére.
– Rendkívül kellemes itt az akusztika – jegyezte meg a látogató, s önkéntelenül is a zenedoboz ütemére kezdte kopogni a lábát. Észre sem vette, hogy a negyedik kiállítási alak a sarokban pontosan leutánozza cipője orrának apró rezdüléseit.
– A tiszta harmónia alapszabálya, hogy semmi sem marad válasz nélkül – mosolygott Mr. Henderson. A pult mélyéből ekkor halk, fémes kattanás hallatszott.