264/1. A dallamra záródó rugó — A tiszta harmónia

Mr. Henderson megállt a csigalépcső legfelső fokánál, s finom, kimért mozdulattal porolta le az ujjaira tapadt sárgarézport. Míg a négy élethű, talapzatra rögzített alak a bemutatóteremben az abszolút fegyelem és stabilitás mintaképeként állt, a mélyraktár felől érkező fémes csilingelés egyre határozottabb ritmust vett fel. A zenedoboz dallama lassú, precíz keringő volt, melynek minden egyes ütemére a lépcső korlátja pár millimétert feljebb emelkedett.
A bolt levegője megtelt a frissen olajozott fogaskerekek összetéveszthetetlen, nehéz illatával. Mr. Henderson elővette ezüst zsebóráját, kipattintotta a fedelét, és halkan hümmögött. A mutatók nem körbe jártak, hanem egyenes vonalban csúsztak oda-vissza egy parányi skálán, pontosan követve a csigalépcsőből áradó zenei ütemeket.
– A harmadik tétel mindig a legsűrűbb – jegyezte meg a csendes helyiségnek, miközben az ajtó feletti rézcsengő halk, tompa kondulással jelezte, hogy a külső kilincs megmozdult. Az üvegajtó mögött egy esernyős alak körvonalai rajzolódtak ki, aki láthatóan a szakadó eső elől keresett menedéket.
Mr. Henderson nem sietett a nyitással. Előbb gondosan helyreigazította a falon függő rézkarcot, amely egy bonyolult szerkezetet ábrázolt, majd barátságos mosollyal fordult az ajtó felé. A helyiség akusztikája abban a pillanatban tökéletessé vált.