263/4. A háromdimenziós tárlat — A rejtett ellensúly

Mr. Henderson kisujjával finoman megnyomta az Antikvárius vállán lévő rézgombot. A mélyraktár padlójában rejtett fogaskerekek zendültek rá egy mély, zümmögő akkordra, s a három sárgaréz talapzat lassan közelebb gördült egymáshoz, míg egy tökéletes egyenlő oldalú háromszöget nem alkotott.
Az ellenőr elégedetten csettintett a nyelvén. Zsebéből apró, sárgarézből öntött függőónt húzott elő, és egymás után a három mozdulatlan alak homlokához illesztette a zsinórt.
– A geometriai arányok elérték a kívánt egyensúlyt – mormolta az ellenőr, miközben jegyzettömbjébe egy precíz, hajszálvékony pipát rajzolt. – A társaság kifejezéstelen, mégis bizakodó tekintete mintaszerűen tükrözi a kollektív elégedettséget.
Az új vevő megpróbált köszönetet mondani a kitüntető minősítésért, ám a rögzítőbilincsek lágy rezgése olyan fegyelmezett tartást kényszerített a gerincére, hogy a hangja csupán egy jól nevelt szisszenésként hagyta el a száját. A köpce úr halk, jóváhagyó hümmögéssel igazodott a szomszédos talapzat dőlésszögéhez.
– A csoportos kiállítási opció mindig is a legnépszerűbb választásunk volt – jegyezte meg Mr. Henderson, miközben a pult alól egy díszes, pecsétviaszos elismervényt emelt ki. – Egyetlen apróság hiányzik már csak a végleges dokumentációhoz.
Az ellenőr azonban ekkor hirtelen megtorpant. A szemüvegét lekezelő mozdulattal a mellzsebére akasztotta, s fejét félrehajtva a háromszög közepén tátongó, apró sárgaréz szellőzőnyílásra meredt, ahonnan sűrű, hideg gőz kezdett szivárogni.